„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Biztos siker a Vasas ellen

2022. May. 07.
  • Facebook

Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.

Hazai környezetben, a Vasas elleni találkozóval folytatta a bajnoki csatározásokat akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától. A két gárda legutóbbi találkozóját a fővárosiak nyerték a mindössze négy felnőtt játékossal felálló Kohász ellen, így a mieink nem titkoltan a visszavágás, a biztos győzelem reményében vágtak neki a találkozónak.

Méghozzá remekül, mert Farkas gyorsan duplázott, majd miután Bartulović is betalált az üresen hagyott Vasas-kapuba, már 3-0-s hazai fórt mutatott az eredményjelző a 4. perc végén. Bár a fővárosiak ekkor megtörték gólcsendjüket, a Kohász továbbra is lendületben maradt, Polics, Kazai, Weisheitel és Szalai is könnyű gólt szerzett, s mivel a védekezés is jól működött, fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség (8-2). A vendégek tehetetlenek voltak a hazai védekezéssel szemben, míg a mieink szinte nem tudtak hibázni, így Matucza 18. percben szerzett gólja után már megvolt a "tíz közte" (13-3). Hiába kért időt a Vasas, ezzel sem tudta megakasztani együttesünket, mely nem sokkal később már 17-4-re vezetett, s bár a tetemes előny miatt valamelyest csökkent a figyelem a véghajrában, a szünetre így is 20-9-es előnnyel vonulhattak kézilabdázóink.

A második felvonásban a Vasas elkezdett amolyan minden mindegy alapon játszani, míg a mieink váratlanul sokat hibáztak, így mikor a vendégek feljöttek 21-14-re, muszáj volt időt kérnie Vágó Attilának. Ezzel egy ideig sikerült is megtörni a piros-kékek lendületét, ám a védekezésünk sajnos továbbra sem volt olyan hatékony, mint az első félidőben, s mivel támadásban is több volt a hiba a kelleténél, a 46. percben már csak öt gólt volt a Kohász előnye (25-20). Ekkor azonban ismét összekapta védekezését együttesünk, egy 3-0-s sorozattal ismét leszakította ellenfelét, s ezzel végleg el is döntötte az összecsapást (28-20). A Vasas ennek ellenére sem adta fel, s bár az utolsó percekben újra sikerült feljebb jönnie, a meccset végül összességében nagyon simán, 34-28-as sikerrel tartotta itthon a két bajnoki pontot.

 

DKKA - Vasas SC 34-28 (20-9)

DKKA: Bartulovic 2, - Kazai 4, Szalai 4, Weisheitel 3, Farkas 8, Polics 2, Horváth 6. Csere: Wéninger (kapus), Nick, Matucza 1, Krupják-Molnár 1, Mrmolja 1, Kukucska 2, Fodor. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

A nerve-wracking defeat

A nerve-wracking defeat

2020. Jan. 17.

Scored 35 goals, yet zero points agatinst Vác.

Fantastic win against the county rival!

Fantastic win against the county rival!

2020. Jan. 10.

Girls of DKKA did not give it up for a second, turned the game at the very end and this led to a beautiful victory.

According to the odds

According to the odds

2020. Jan. 05.

We could keep up the pace with ETO for a little more than 20 minutes, but mistakes in attack cost us the game, the CL title holder got a comfortable 11-goal-victory.

Nice farewell from 2019

Nice farewell from 2019

2019. Dec. 29.

Adult team of DKKA closed the year with an eleven goal victory against Szent István SE.

Still there are some question marks

Still there are some question marks

2019. Nov. 27.

Mátyás Gábor has been announced recently as the new executive director of our Academy after Zsolt Nyakacska has resigned from this position not long ago. The aim is to guarantee the best conditions and environment for the handball players to train.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat