„ACÉL A SZÍV!”
Strandkézilabdában is a legjobbak között
Az elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.
Hamarosan itt a strandkézilabda szezonja, a megmérettetések már javában zajlanak. A 2006-os korosztályban mintegy ötven meghívott játékosból a korosztályban elsőre 11 dunaújvárosi fiatal kapott meghívót; Angyali Dalma, Badacsonyi Edina, Bruzsa Lili, Egejuru Euniké Sára, Faragó Kira, Fehér Luca, Megyeri Bodza, Mikó Luca,Polányi Dóra Somogyi Aisa és Tóth Emma.
A nagyobb merítés után a mezőny fokozatosan szűkült. A következő kiválasztón immáron 30 fiatalból már csak öten képviselhették a DKKA-t, míg a mostani, június eleji végső fordulóra két játékosunk vívta ki a részvételi jogot; Fehér Luca és Megyeri Bodza.
A 2004-es korosztályban szintén akadt, akik a esélyt kaptak bekerülni a VB-re készülő magyar válogatott keretébe. Játékával négy ifjúsági játékosunk, név szerit Bartók Dorina, Gajdos Petra, Kiss Csenge és Szabó Aida keltették fel a szakvezetés figyelmét, így ők is részt vehettek a válogatott összetartásán. A keretszűkítés után pedig kijelenthető, hogy Bartók Dorina és Szabó Aida is már biztosan tagja a Görögországba, Iráklióba utazó válogatott keretnek. A torna június 14. és 19. között kerül megrendezésre Krétán, ahol a magyar csapat a csoportkörben Thaifölddel, Lengyelországgal és Uruguay-jal mérkőzik.
Csapatunk, illetve a magyar strandkézilabda válogatott kapusedzője, Győri Ágnes méltán büszke az összetartásokon részt vevő, illetve a keretekbe bekerülő játékosokra.
További hírek
Season ticket info
2022. Sep. 08.Many of you have asked so here you find more information on the season tickets
A nice win at the end
2022. Sep. 03.Even with a ten-minute goalless period, the adult team of our academy gota confident victory against Békéscsaba in the season opener.
The pre-season is over
2022. Aug. 27.The preparation for our first team ended with the home match against MTK.
From hosts to visitors
2022. Aug. 12.Last week we welcomed our Croatian opponent back home, but now we traveled to Koprovnica, where we played two more practice matches.
The goal is to achieve long-term stability
2022. Jul. 22.Our adult team started preparing for the 2022/23 season at the beginning of the week, on the occasion of this, our management held a press conference where several changes affecting the association were discussed.