„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A védekezés lehet a kulcs

2022. Dec. 17.
  • Facebook

A Siófok ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, vasárnap délután öt órától.

Idei utolsó hazai bajnoki mérkőzésére készül akadémiánk felnőtt együttese, mely a Siófok gárdáját látja vendégül vasárnap délután öt órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A válogatott szünet után nem a legjobban vágtunk neki a folytatásnak, ám a NEKA elleni rácalmási döntetlent idegenben, az Érd otthonában sikerült egy szép győzelemmel javítani, így nyolc találkozót négy siker, két döntetlen, két vereség és tíz pont szerepel a mieink neve mellett a bajnoki táblázaton, ami az ötödik helyre elég a tizennégy csapatos mezőnyben.

Kézilabdázóink következő ellenfele a nyolcadik helyet foglalja el az NB I-ben, ám ez azért csalóka, mert a siófokiak mindössze hat mérkőzést játszottak eddig úgy, hogy három győzelem mellett három alkalommal szenvedtek vereséget. A Balaton-parti gárda nagyon komoly bravúrt ért el a legutóbbi fordulóban, ugyanis hiába került kilencgólos hátrányba a DVSC ellen, óriásit hajrázva fordítani tudott, s végül 28-26-ra legyőzte a tabella harmadikját.

Rendkívül nehéz csata vár tehát együttesünkre, mely természetesen szeretne szépen, győzelemmel búcsúzni közönségétől az év utolsó hazai meccsén, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, ebben a védekezés hatékonysága lehet a döntő tényező.

– A múlt hétvégén idegenben tudtunk nyerni, aminek természetesen nagyon örültünk. A védekezésünk jól működött, különösen a jobb oldalunkon, s nyilván az a célunk, hogy most még tovább javítsuk ezt. A Siófok egy nagyon jó csapat, válogatott játékosokkal, nagyon kemény átlövő sorral, egy erős külföldi beállóval. Nagy lendületű, az átlövésekre építő játékuk van, ezt kell megakadályoznunk, erre gyakoroltunk és készültünk, remélem, hogy hatékonyan meg is tudjuk valósítani ezt hazai környezetben.

További hírek

Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros

Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros

2018. Apr. 27.

Another young former DKKA player signs for the first team of the academy.

No chance against Ferencváros

No chance against Ferencváros

2018. Apr. 25.

A weak start in the first half decided the outcome of the match. The visitors won by ten goals, the final score is 25-35.

An uneasy victory

An uneasy victory

2018. Apr. 20.

A match rich in twists, but our girls got both points at the end.

A very close defeat

A very close defeat

2018. Apr. 14.

It was an open game until the end, but Érd managed to win in the last minute and kept both points home.

Unaccommodating visitors we were

Unaccommodating visitors we were

2018. Apr. 07.

The hosts could not be entirely happy after the inauguration of their brand new arena.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat