„ACÉL A SZÍV!”
A Vácot is meglepnénk az évzárón
Nagyon kemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Vác elleni évzáró bajnokin, ma este hat órától.
A Siófok elleni szép sikert követően még egy mérkőzés vár idén akadémiánk felnőtt együttesére, mely ma este hat órától idegenben, a Vác otthonában búcsúzik el a kihívásokkal teli 2022-es esztendőtől. Rapatyi Tamás csapata kilenc találkozót követően öt győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel áll a bajnokság negyedik helyén, s egy újabb sikerrel akár a dobogó alsó fokán álló Debrecent is be tudná fogni a tabellán.
Ez azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert kézilabdázóink mai ellenfele sem szerepel rosszul az idei szezonban. A váciak hét mérkőzésen vannak túl az NB I-ben, s ezekből négyet megnyertek, míg hármat elveszítettek, igaz vereségeik közül kettőt a Ferencváros és a Győr ellen szenvedtek el. A hazaiak nyilván szépen, győzelemmel szeretnék zárni az évet, de ez lesz a célja a mieinknek is, így izgalmas összecsapásra lesz kilátás, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elmondta, bár sok idejük nem volt a felkészülésre, szeretnék meglepni vetélytársukat.
– A Siófokot óriási csatában sikerült legyőznünk, a csapat nagy akarattal, fegyelmezetten játszott, s ezt a játékunkat szeretnénk átvinni a Vác ellen is. Nagyon kevés időnk volt a felkészülésre, s ellenfelünk egy remek csapat, válogatott átlövővel, beállóval, ráadásul idegenbe megyünk, így tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, de szeretnék meglepni a Vácot.
További hírek
Close defeat in the capital
2023. Feb. 25.The match of our academy's adult team against MTK was decided only in the final stages, unfortunately not in our favor.
Eliminated from the Cup
2023. Feb. 15.The adult team of our academy was able to keep pace with the host team DVSC for just twenty minutes in the fourth round of the Hungarian Cup.
A bad first half decided it all
2023. Feb. 11.They were seriously behind in the first half, despite the comeback, in the end we were defeated in Békéscsaba.