„ACÉL A SZÍV!”
A sereghajtóhoz látogatunk
Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.
Mindössze négy forduló van már csak hátra a női kézilabdázók 2022/2023-as bajnoki küzdelmeiből, s a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese nyolc győzelemmel, három döntetlennel, valamint tizenegy vereséggel áll a tabella kilencedik helyén úgy, hogy hátránya mindössze kettő pont az ötödik, de egy meccsel kevesebbet játszó Siófokhoz képest. A mieinknek bőven megvan még tehát a lehetőségük arra, hogy előrébb lépjenek a táblázaton, ám ehhez mindenképpen hozniuk kell azokat a mérkőzéseket, melyen a papírforma szerint ők számítanak az esélyesebbnek.
Az előttünk álló hétvégén pont egy ilyen meccs vár az akadémistákra, akik szombaton este hat órától Balatonbogláron lépnek pályára a NEKA ellen. Együttesünk következő vetélytársa valószínűleg többet remélt az idei szezontól, melyben mindössze két győzelmet tudott eddig elérni, s mivel egy döntetlenje mellett tizennyolc alkalommal szenvedett vereséget, így jelenleg a tabella utolsó helyét foglalja el a tizennégy csapatos mezőnyben.
Az esélyek tehát egyértelműen a mieink mellett szólnak, ám a NEKA fiataljai biztosan nem adják könnyen magukat, s erről már vannak kellemetlen élményei kézilabdázóinknak, akik a két gárda december eleji összecsapásán mindössze 18-18-as döntetlent értek el a Balaton-parti alakulattal szemben. A NEKA kapuját akkor is kölcsönjátékosunk, Wéninger Alexa védte, aki ráadásul kiváló teljesítménnyel bosszantotta a hazai szurkolókat. Ezúttal sem számít könnyű mérkőzésre együttesünk vezetőedzője, Rapatyi Tamás, aki ezzel együtt bízik abban, hogy a mieink zárják boldogabban a szombat esti csatát.
– Semmit nem jelent, hogy a NEKA kieső helyen áll, fiatalok alkotják, s teljesen felszabadultan tudtak az idei szezonban játszani, a céljuk az volt, hogy fejlődjenek, s ebből a szempontból nem volt veszíteni valójuk eddig. Kellemetlen ellenfelek, rohannak, technikásak, s nyilván rutint is gyűjtöttek, hiszen közel egy szezont már eltöltöttek az NB I-ben. Nehéz meccsre számítok, remélem, hogy azt a kellemetlenséget, amit itthon okoztak nekünk, sikerül elkerülnünk, nagyon szeretnénk megszerezni a két pontot ellenük is.
További hírek
Fantastic win against the county rival!
2020. Jan. 10.Girls of DKKA did not give it up for a second, turned the game at the very end and this led to a beautiful victory.
According to the odds
2020. Jan. 05.We could keep up the pace with ETO for a little more than 20 minutes, but mistakes in attack cost us the game, the CL title holder got a comfortable 11-goal-victory.
Nice farewell from 2019
2019. Dec. 29.Adult team of DKKA closed the year with an eleven goal victory against Szent István SE.
Still there are some question marks
2019. Nov. 27.Mátyás Gábor has been announced recently as the new executive director of our Academy after Zsolt Nyakacska has resigned from this position not long ago. The aim is to guarantee the best conditions and environment for the handball players to train.