„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Visszavághatunk a Kisvárdának

2023. May. 19.
  • Facebook

Hazai környezetben, a Kisvárda elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

A Ferencváros elleni tisztes helytállás után itthon, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely a Kisvárda ellen húz szerelést szombaton délután öt órától. A Kisvárda eddig lejátszott huszonnégy találkozójából kilencet nyert meg, míg tizenöt alkalommal vereséget szenvedett, s tizennyolc szerzett pontjával éppen a mieink mögött, a tizedik helyen áll a bajnoki táblázaton. A két gárda idén egyszer találkozott egymással eddig, s a kisvárdai összecsapáson sajnos sima, 28-19-es győzelmet arattak a házigazdák.

Van tehát miért visszavágnia kézilabdázóinknak, akik hazai pályán természetesen a sikerre készülnek, már csak azért is, mert egy győzelemmel már semmiképpen sem végezhetnének a kilencedik helynél lejjebb, arra viszont lenne esély, hogy az utolsó fordulóban előrébb is léphetnének a mezőnyben. Rapatyi Tamás vezetőedző azonban nem számolgat, s mint azt elmondta, hazai pályán egyértelműen a két pont megszerzése a céljuk.

– A Kisvárda egy nagyon kellemetlen csapat, erős játékosaik vannak, akik nagyon keményen támadják a falat, ebből a szempontból komoly csata vár ránk védekezésben, ami sok energiánkat elviszi majd, s éppen ez a fontos, hogy ezt az energiát vigye is el, hogy meg tudjuk fékezni őket. Támadásban arra számíthatunk, hogy ellenfelünk keresi a faultot, próbálja tördelni a játékot. Az ottani meccsből tanulva, azt próbáljuk elkerülni, hogy ne faultoljanak le folyamatosan, tudjunk támadásokat építeni, s ki tudjuk használni a helyzeteinket. A sérültekkel sajnos nem állunk jól, de a célunk az, hogy a Fradi ellen is látott szellemiséggel játsszunk, s hazai pályán legyőzzük a Kisvárdát.

További hírek

The competition notice has been announced

The competition notice has been announced

2021. Jun. 17.

There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Cup winners

2021. Jun. 06.

DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.

The final win is really close

The final win is really close

2021. Jun. 01.

Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.

A victory at the end of the season

A victory at the end of the season

2021. May. 30.

The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.

It doesn't work without defense

It doesn't work without defense

2021. May. 26.

We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat