„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Idegenben is a két pontért lépünk pályára

2024. Jan. 19.
  • Facebook

A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Szépen kezdte az évet együttesünk, mely a Magyar Kupában a Békéscsabát, míg a bajnokságban a Kisvárdát győzte le, így előbbiben bejutott az ötödik fordulóba, míg utóbbiban feljött a tabella hetedik helyére úgy, hogy csak kettő ponttal van lemaradva az ötödik, de egy meccsel többet játszó Vác mögött.

Az előttünk álló hétvégén újra az NB I-ben vár feladat együttesünkre, mely ezúttal idegenben, a Budaörs vendégeként lép pályára szombaton délután öt órától. Kézilabdázóink mai házigazdája felemásan szerepel idén, eddig lejátszott tizenegy meccséből négyet nyert meg, s egy döntetlen mellett hat alkalommal szenvedett vereséget, így kilenc ponttal éppen a mieink mögött, a nyolcadik helyen áll a mezőnyben.

A budaörsiek nyilván a siker reményében vágnak neki a találkozónak, de ez lesz a célja együttesünknek is, s mint azt Virág Roland edző elmondta, bár nehéz feladatot kell megoldaniuk, bíznak abban, hogy két ponttal tudnak hazatérni.

– Nagyon örülök neki, hogy a közelmúlt meccsein nyerni tudtunk, ez is bizonyítja, hogy az elvégzett munkának eredménye van. A Kisvárda ellen támadásban és védekezésben is voltak szép dolgaink, ugyanakkor persze azt is tudjuk, hogy mindkettőn van még mit csiszolni. A Budaörs egy kétarcú csapat, tudott nagyon szoros meccset játszani a Ferencvárossal, ugyanakkor ki tudott kapni mondjuk a Kozármislenytől, úgyhogy mindenképpen a győzelem reményében utazunk el hozzájuk, de tisztában vagyunk azzal is, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk.

További hírek

We introduce our new player, Itana Čavlović

We introduce our new player, Itana Čavlović

2019. Jul. 22.

We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.

Perger Zsolt is back

Perger Zsolt is back

2019. Jul. 18.

We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.

Back to work

Back to work

2019. Jul. 08.

Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.

Summer programmes

Summer programmes

2019. Jun. 24.

We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.

A Long-term concept at DKKA

A Long-term concept at DKKA

2019. Jun. 01.

Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat