„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

DKKA felnőtt csapat
2024. Mar. 28.
  • Facebook

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

Nem úgy alakult akadémiánk felnőtt együttesének legutóbbi találkozója, ahogy azt a mieink remélték, ugyanis a Debrecen sima, 38-28-as győzelemmel vitte el a két pontot a Dunaújvárosi Sportcsarnokból. A papírforma persze a DVSC sikerét ígérte előzetesen, ám bíztunk abban, hogy kézilabdázóink meg tudják nehezíteni ellenfelük dolgát, ám erre csak bő negyed óráig volt esélyük.

Sokat azonban nem lehetett búslakodni a vereség miatt, ugyanis csütörtökön egy még fontosabb meccs vár együttesünkre, mely délután öt órától a NEKA gárdáját látja vendégül a sportcsarnokban. A találkozó előtt a mieink a nyolcadik helyen állnak tizennégy szerzett ponttal, míg a balatonbogláriak tizenegy egységet gyűjtve a tizenkettedik helyen állnak a mezőnyben úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak a Kohásznál.

Kézilabdázóinknak ráadásul bőven akad elszámolni valójuk a csütörtöki ellenfelükkel, ugyanis, sem tavaly, sem az idei szezonban nem tudták legyőzni a Balaton-parti alakulatot, melytől tavaly októberben 26-21-re kaptak ki. Ezt szeretné feledtetni együttesünk csütörtökön délután, s mint azt Virág Roland edző elmondta, a visszavágás vágya is hajtja majd játékosainkat az összecsapáson, melyen a két pont megszerzése a céljuk.

– A NEKA egy fiatal játékosokból álló csapat, nagyon tudatos és szervezett játékot játszanak, s az elmúlt időszakban egész jó formát is mutatnak, több mérkőzést meg tudtak nyerni. A mostani meccs nagyon fontos lesz mindkét csapat számára, s bár náluk alulmaradtunk, ezt most mindenképpen szeretnénk javítani. A játékosokat a visszavágás vágya is hajtja majd a találkozón, melyre sok szeretettel várjuk szurkolóinkat is, mert tényleg egy fontos meccs ez számunkra.

További hírek

Season ticket info

Season ticket info

2022. Sep. 08.

Many of you have asked so here you find more information on the season tickets

A nice win at the end

A nice win at the end

2022. Sep. 03.

Even with a ten-minute goalless period, the adult team of our academy gota confident victory against Békéscsaba in the season opener.

The pre-season is over

The pre-season is over

2022. Aug. 27.

The preparation for our first team ended with the home match against MTK.

From hosts to visitors

From hosts to visitors

2022. Aug. 12.

Last week we welcomed our Croatian opponent back home, but now we traveled to Koprovnica, where we played two more practice matches.

The goal is to achieve long-term stability

The goal is to achieve long-term stability

2022. Jul. 22.

Our adult team started preparing for the 2022/23 season at the beginning of the week, on the occasion of this, our management held a press conference where several changes affecting the association were discussed.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat