„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nehéz hatvan perc vár a Kohászra

DKKA felnőtt csapat
2024. May. 17.
  • Facebook

Az életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

 

Remek meccset játszott a tabellán ötödik Vác otthonában akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság legutóbbi fordulójában, s bár bő tíz perccel a meccs vége előtt még nagyon komoly esély volt akár még a győzelemre is, a hajrát a házigazdák bírták jobban, s végül 26-23-as sikerrel tartották otthon a két pontot. Ez egyben azt is jelentette, hogy kézilabdázóink maradtak a tabella nyolcadik helyén, három ponttal az MTK mögött, de négy egységgel megelőzve a Vasas és az Alba FKC együtteseit.

Bár a vereség miatt érthetően bosszúsak voltak a mieink, sokáig nem búslakodhattak, ugyanis a hét elején meg kellett kezdeni a felkészülést a csapatra váró újabb feladatra, mely semmivel nem ígérkezik könnyebbnek, mint a váci fellépés. Kézilabdázóink ugyanis Kisvárdán folytatják a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától, méghozzá egy olyan találkozón, mely rendkívül fontos vendéglátójuknak.

A Kisvárda ugyanis hat győzelemmel, egy döntetlennel és tizenhat vereséggel áll jelenleg a tabella tizenegyedik helyén, s mindössze kettő egységgel előzi meg a már kieső helyen álló NEKA gárdáját, vagyis óriási szüksége lenne a két pont megszerzésére ahhoz, hogy valamivel nyugodtabban várhassa utolsó két bajnokiját.

A győzelem lesz azonban a célja együttesünknek is, árulta el Virág Roland edző, mikor arról kérdeztük, miként várja együttesünk a szombati fellépést.

– Nagy utazás vár a csapatra, s szeretnénk úgy játszani a Kisvárda elleni mérkőzésen, mint az elmúlt időszakban, mind védekezésben, mind támadásban megoldani azokat a feladatokat, amiket gyakoroltunk a héten. Köszönjük a B-középnek, hogy elkísértek minket Vácra, s bár Kisvárdára valószínűleg kevesebben jönnek, de, aki tudja, az kövesse a meccset és szurkoljon nekünk.

 

 

 

További hírek

The competition notice has been announced

The competition notice has been announced

2021. Jun. 17.

There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Cup winners

2021. Jun. 06.

DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.

The final win is really close

The final win is really close

2021. Jun. 01.

Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.

A victory at the end of the season

A victory at the end of the season

2021. May. 30.

The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.

It doesn't work without defense

It doesn't work without defense

2021. May. 26.

We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat