„ACÉL A SZÍV!”
Győztes bemutatkozás az NB II-ben, tisztes helytállás az U16-ban
Nagykanizsa ellen szerzett győzelemmel kezdtük a szezont az NB II-ben, míg Szabó Martin csapata, a DKKA SE kikapott Budaörsön az U16-os korosztályban.
Pénteken és szombaton is pályára léptek a DKKA fiataljai, előbb Szabó Martin együttese, a DKKA SE játszotta le soron következő mérkőzését az U16 I.osztályban, ahol háromgólos félidei hátrányból sajnos hatgólos vereség lett, viszont a csapat küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgázott, hiszen ebben az évben a tapasztalatszerzés mellett az egyéni és csapatszintű fejlődés a legfontosabb.
"A Budaörs nagyon jó erőt képvisel a bajnokságban, mi mindent beleadtunk, küzdöttünk, azt hiszem ez a legfontosabb. Nincs bennem hiányérzet, dolgoznunk kell tovább, augusztusban elindultunk egy szintről és napról napra, edzésről-edzésre fejlődünk. Gratulálok a lányoknak!" - mondta el véleményét a mérkőzésről Szabó Martin, a DKKA SE U16-os korosztályának vezetőedzője.
Másnap a felnőtt bajnokság másodosztályában kezdte meg szereplését a DKKA U21-es csapata hazai pályán a Nagykanizsa ellen, ahol Egejuru Euniké Sára gólerős játékának (8 gól) is köszönhetően kilencgólós győzelemmel szerezték meg a két pontot.
"Az első félidőben gondunk volt a vendégek beállójával szembeni védekezéssel, ezt a második félidőben megoldottuk és kijött a két csapat közti különbség. Gratulálok a csapatomnak!" - értékelte a találkozót Sipeki Levente,a DKKA U21 vezetőedzője.
Hajrá Kohász!
Végeredmény:
LU16 I.osztály-Nyugat | 2.forduló
2024.09.13. 16:20
Moyra-Budaörs Handball - DKKA SE 26-20 (15-12)
A DKKA SE játékosainak statisztikái
Végeredmény:
NB II.Női -E csoport | 1.forduló
2024.09.14. 15:00
DKKA U21-Tungsram SE 38-29 (16-14)
Jó játékkal megérdemelt győzelem az NB II-ben
További hírek
Old Friendship in a New Light
2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapatToday, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.
We Ended the Season in Győr
2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapatIn the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.
Excellent Victory in Kisvárda
2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapatWith outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.
Living for Dunaújváros Handball for 37 Years
2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapatTwenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.
So close!
2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapatFor fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.