„ACÉL A SZÍV!”
Most két vereség
Nem csak felnőtt együttesünk, hanem ifjúsági és junior csapatunk is pályára lépett az élvonalbeli bajnokság hétvégi fordulójában. Túl sok sikerélmény azonban most nem jutott fiataljainknak, akik mindkét alkalommal vesztesen hagyták el a pályát a Győr elleni találkozókon.
Ahogy felnőtt csapatunk, úgy az ifjúsági és a junior formáció is a Győr elleni hazai mérkőzésekkel folytatta saját korosztálya bajnoki pontvadászatát a hétvégén. Örömhírekről azonban most nem tudunk beszámolni az utánpótlás korosztályok eredményeit figyelemmel követő olvasóinknak, mivel a zöld-fehérek elleni összecsapásokon nem sok sikerélmény jutott a mieinknek. Ifjúsági együttesünk már az első felvonásban komoly hátrányt szedett össze riválisával szemben, s végül tizenhat gólos, 40-24-es vereséget szenvedett, míg a juniorok, hasonlóan rossz első félidőt követően 39-27 arányban maradtak alul a győriek hasonló korosztályú együttesétől.
Eredmények:
Ifjúsági:
DKKA – Győri Audi ETO KC 24-40 (11-21)
DKKA: Csiszár Ramóna, Szóládi Georgina (kapusok), Balogh Szonja, Iván Emese. 3, Szabó Anita 1, Udvardi Laura 1, Fehér Nikolett 2, Klujber Katrin 7, Meskál Klaudia, Fodor Noémi 2, Molnár Beatrix 5, Kozma Flóra, Moutsogianni Theodóra, Bab Ágota, Hegedűs Hanna, Ferenczy Fruzsina 3. Edző: Rapatyi Tamás.
Junior:
DKKA – Győri Audi ETO KC 27-39 (11-19)
DKKA: Kaczor Keáta, Zajzon Noémi, Csiszár Ramóna (kapusok), Kovarszki Beatrix, Szabó Janka 1, Iglódi Viktória, Ács Anna 2, Grosch Vivien 10, Boldizsár Bianka 5, Kemény Dóra 2, Orbán Zsófia, Tolvaj-Sebestyén Rati 1, Ulmann Bernadett 5, Ferenczy Fruzsina, Szabó Anita, Molnár Beatrix 1. Edző: Horváth Tibor.
További hírek
It's a home game! - Support our cause!
2020. Mar. 24.It is a home game and we have show our best there!
Information
2020. Mar. 16.Dunaújvárosi Kohász Handbal Academy has temporarily suspended the full training sessions concerning all age-groups.
Breaking news - all competitions suspended!
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásThe Hungarian Handball Association (MKSZ) announced drastic measurements tonight.
Decisions of MKSZ
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásBelow you will find a summary about the sanctions of the Hungarian Handball Association that they made related to the corona virus situation. It concerns adult and youth matches and tournaments as well.
New prospects ahead!
2020. Mar. 11.A new group of managers assists the team of Dunaújvárosi Kohász Handball Academy, also the new coach of the first team has been appointed, Vágó Attila will be in charge from the next season on.