„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Meccsdömping a sportcsarnokban

2013. Dec. 12.
  • Facebook

Három összecsapáson szurkolhatunk ma együtteseinknek a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol felnőtt csapatunk mellett az ifjúságiak és a juniorok is pályára lépnek, utóbbi kettő ráadásul bajnoki találkozón.

Délutántól estig tartó program várja ma a kézilabda szerelmeseit a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol a felnőtt csapatunk, majd az ifjúságiak, végül pedig a juniorok mérkőzésen szurkolhatunk a remélt győzelmekért. Délután fél háromtól a válogatottjait nélkülöző felnőtt gárda lép pályára edzőmérkőzésen az MTK ellen, míg az utánpótlásra két bajnoki találkozó is vár a Veszprém ellenében.
Délután négy órától a DKKA ifjúsági csapata lép pályára a Veszprém Barabás ellen egy igazi négypontos mérkőzésen, hiszen míg a mieink a nyolcadik helyen állnak a táblázaton, addig mai ellenfelünk a tízedik úgy, hogy három pont lemaradással követi ifjúsági csapatunkat. Este hat órától viszont már a junioroké lesz a pálya, akik szintén a veszprémiek ellen húznak szerelést, s ahogy az ifiknél, itt is fontos lenne a győzelem. A vendégek ugyanis csak három pontra vannak a mieinktől, vagyis egy esetleges győzelemmel megléphetnénk tőlük. Erre minden esélye meg is van együttesünknek, mely az őszi első fordulóban már Veszprémben is diadalmaskodni tudott, s a remények szerint ma is győztesen hagyhatja majd el a pályát.

Mai program:

14:30 DKKA – MTK-Budapest (felkészülési találkozó)
16:00 DKKA – Veszprém Barabás KC (ifjúsági bajnoki)
18:00 DKKA – Veszprém Barabás KC (junior bajnoki)

További hírek

Training matches to stay in shape

Training matches to stay in shape

2021. Dec. 10.

The adults play three training matches within a week.

We stood a chance only for 30 minutes

We stood a chance only for 30 minutes

2021. Nov. 17.

DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.

We got an opponent in the Hungarian Cup

We got an opponent in the Hungarian Cup

2021. Nov. 16.

In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.

Triumph of heart and will; four out of four!!

Triumph of heart and will; four out of four!!

2021. Nov. 13.

Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.

Back on track, another two points in the pocket!

Back on track, another two points in the pocket!

2021. Nov. 06.

In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat