„ACÉL A SZÍV!”
Drámai vereség a vb-n
Kétszeri hosszabbítás után szenvedett kétgólos vereséget a brazilok elleni világbajnoki negyeddöntőben a magyar női kézilabda válogatott. Együttesünk többször is nyeregben érezhette magát, ám a kulcspillanatokban elkövetett hatalmas hibái miatt végül nem jutott be a legjobb négy közé.
A brazilok elleni negyeddöntővel folytatta szereplését a szerbiai világbajnokságon a magyar női kézilabda válogatott. A tét természetesen hatalmas volt, hiszen egy győzelem a legjobb négy közé jutást, míg egy esetleges vereség a vb-búcsút jelentette volna a mieink számára.
A mérkőzés eleje azonban egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt előzetesen reméltük, mert 1-1 után sorozatban négy gólt szereztek a brazilok, s hiába kért időt igen korán Hajdu János szövetségi kapitány, a 11. perchez érve már 7-2-re vezetett ellenfelünk. Innen kezdte meg a felzárkózást a magyar csapat, mely rendkívül szívós védőmunkával, s feljavuló támadójátékával fokozatosan dolgozta le hátrányát. Válogatottunk több alkalommal is közel került az egyenlítéshez, ám a kulcspillanatokban elkövetett hibák miatt nem sikerült egalizálnia, így a félidei szünetre a brazilok vonulhattak minimális vezetéssel (11-12).
A térfélcserét követően szerencsére gyorsan egyenlített együttesünk, mely a 40. minutumban először ragadta magához a vezetést a mérkőzésen (18-17). Innentől kezdve végig a braziloknak kellett futnia az eredmény után, ám hiába léptünk el háromszor is két góllal, ellenfelünk rendre egalizálni tudott, így a véghajráig teljesen nyílt volt a meccs (26-26). Az utolsó percben a győzelemért támadhatott együttesünk, ám kapura sem sikerült dobni ebből a támadásból, így jöhetett a ráadás.
Melynek első öt percében egyetlen magyar gólnak örülhettünk, s a második felvonásban labdánk volt akár a meccs eldöntéséhez is, ám Kovacsicz ajtó-ablak ziccerben elkövetett lépéshibája felhozta a brazilokat, így az utolsó percben Tomori gólja kellett ahhoz, hogy mi egalizáljunk (29-29). Jöhetett teát az újabb tíz perc, melyben ismét több hibát követett el együttesünk ellenfelénél, így a kulcspillanatokban jobban koncentráló brazilok végül 33-31-es győzelemmel jutottak be a világbajnokság legjobb négy együttese közé.
A mérkőzés elején a DKKA játékosa, Bulath Anita jobbára védekezésben kapott csak szerepet Hajdu János szövetségi kapitánytól, míg a mérkőzés hajrájában már támadásban is egyre többet volt a pályán. A Kohász átlövője végül hasznos védekezése mellett két találatig jutott a végül kétfás vereséget hozó összecsapáson.
Magyarország – Brazília
31-33 (11-12, 26-26, 29-29) kétszeri hosszabbítás után
Magyarország: Herr O., Bognár-Bódi 1, Soós 3, Görbicz 5 (3), Szamoránsky P. 1, Tomori 7, Vérten. Csere: Kiss É. (kapus), Triscsuk 1, Szekeres, Bulath 2, Kovacsics 1, Zácsik, Szucsánszki 3, Kovacsicz 2, Cifra 5. Szövetségi kapitány: Hajdu János.
További hírek
Season ticket info
2022. Sep. 08.Many of you have asked so here you find more information on the season tickets
A nice win at the end
2022. Sep. 03.Even with a ten-minute goalless period, the adult team of our academy gota confident victory against Békéscsaba in the season opener.
The pre-season is over
2022. Aug. 27.The preparation for our first team ended with the home match against MTK.
From hosts to visitors
2022. Aug. 12.Last week we welcomed our Croatian opponent back home, but now we traveled to Koprovnica, where we played two more practice matches.
The goal is to achieve long-term stability
2022. Jul. 22.Our adult team started preparing for the 2022/23 season at the beginning of the week, on the occasion of this, our management held a press conference where several changes affecting the association were discussed.