„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Eddig szép a tavasz

2014. Jan. 15.
  • Facebook

Kiválóan szerepel a bajnoki alapszakasz második felében együttesünk, mely mindhárom tavaszi mérkőzését sikerrel vette. Mátéfi Eszter vezetőedző szerint a jó teljesítmények mellett ezt remek csapategységének is köszönheti a Kohász csapata.

Továbbra is hozza jó formáját együttesünk, mely a bajnoki alapszakasz tavaszi fordulóit három győzelemmel kezdte, így tartja helyét a tabella harmadik helyén. Mátéfi Eszter tanítványai legutóbb a Debrecen együttesét intézték el magabiztosan, ám a héten nagyon komoly feladat, a Ferencváros elleni fővárosi derbi vár a gárda tagjaira.

Csapatként is erősek

A szombat délutáni találkozóra nagy erőkkel készülnek a Kohász kézilabdázói, ám mi arra is kértük együttesünk szakvezetőjét, hogy vonjon mérleget az elmúlt három forduló eredményeiből. Mátéfi Eszter szerint a jó "tavaszi" szereplésnek több összetevője is van, ám ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a játékosok igazi csapatként játszanak az egész szezonban.
- Legutóbbi három mérkőzésünk igen jól sikerült, hiszen mind a három alkalommal győztesen tudtuk elhagyni a pályát. A Veszprém elleni hazai siker azért volt fontos, mert komoly lendületet adott a csapatnak, mely ezt követően a Vác ellen igazán bravúros győzelmet aratott idegenben. Nem kell mondani, hogy az idegenben megszerzett két pont hatalmas örömet okozott mindenkinek a csapatból, így bizakodva vártuk a Debrecen elleni meccset is. A Loki ellen volt törleszteni valónk, ugyanis az ősszel vereséget szenvedtünk náluk, ám ezúttal olyan remek teljesítményt tudtunk nyújtani, hogy teljesen megérdemelten nyertünk még ilyen arányban is ellenük. Mindezt annak köszönhettük, hogy határozottan, fegyelmezetten játszottunk, a csapat tagjai betartották a taktikai utasításokat, ráadásul – mint azt a váci sikerünk mutatja – mentálisan is erősek vagyunk, s ez igen hamar átlendíti a csapatot az esetleges hullámvölgyeken. Emellett azt is ki kell emelnem, hogy kiváló a hangulat az együttesen belül, mindenki egy irányba húz, s ez nem csak a mérkőzéseken, de az edzéseken is látszik. Nyilván könnyű jókedvűnek lenni akkor, ha jönnek az eredmények, de ránk már az ősszel is az volt jellemző, hogy nagyon tudunk egymásért küzdeni, s nagy örömömre ez a hosszabb téli szünet után sem változott, s igazi csapatként küzdünk azért, hogy minél jobban szerepeljünk.

Szombaton a Fradi ellen

A hétvégén azonban nagyon nehéz feladat vár együttesünkre, mely a Ferencváros otthonába látogat. Vezetőedzőnk ugyanakkor viszonylag egyszerű elvárásokkal tekint a szombat délutáni találkozó elé.
- Szombaton az ország egyik legjobb csapatához látogatunk, melyet az ősszel hatalmas bravúrt elérve sikerült legyőznünk. Úgy készülünk ellenük, ahogy minden eddigi meccsünkre készültünk, kemény, lelkiismeretes munkával. Úgy gondolom, hogy a Fradi ellen semmi nyomás nem lesz rajtunk, idegenben játszunk, nem mi leszünk az esélyesek, ezért én azt várom, hogy a mérkőzés elejétől a végéig becsülettel hajtsunk, játsszuk a saját játékunkat, s hozzuk le becsülettel a mérkőzést, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő.

További hírek

Training matches to stay in shape

Training matches to stay in shape

2021. Dec. 10.

The adults play three training matches within a week.

We stood a chance only for 30 minutes

We stood a chance only for 30 minutes

2021. Nov. 17.

DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.

We got an opponent in the Hungarian Cup

We got an opponent in the Hungarian Cup

2021. Nov. 16.

In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.

Triumph of heart and will; four out of four!!

Triumph of heart and will; four out of four!!

2021. Nov. 13.

Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.

Back on track, another two points in the pocket!

Back on track, another two points in the pocket!

2021. Nov. 06.

In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat