„ACÉL A SZÍV!”
Lányok a PADLÁS-on
Rendhagyó közös programmal dobta fel az utánpótlás játékosok dolgos mindennapjait akadémiánk vezetősége, ugyanis kedden este a Bartók Kamaraszínházban jártak fiataljaink.
Színházi látogatásra voltak hivatalosak kedden a Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás játékosai, akik edzőikkel együtt tekintették meg a Bartók Kamaraszínház A padlás című előadását. A közös program remek kikapcsolódási lehetőséget nyújtott fiataljainknak, valamint edzőiknek egyaránt, ráadásul játékosaink remek élményekkel is gazdagodhattak, ugyanis a vastapssal jutalmazott előadás végén, a színpadon "randevúzhattak" a szereplőkkel, s egy közös fotózás után bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé is.
Rendkívül elégedett volt a közös programmal akadémiánk ügyvezetője, Szemenyei István, valamint Rapatyi Tamás, az ifjúsági csapat edzője is, s fiatal játékosunk, Ulmann Bernadett is örömmel nyugtázta, hogy kaphatott némi ízelítőt a város életéből.
Szemenyei István ügyvezető: "Az akadémiai képzés egyik fontos eleme, hogy a sportolók életét egységben kezeljük. A kézilabdázás mellett a tanulás és nevelés ugyanolyan fontos feladat. Voltunk már színházban máskor is, és közös látogatást tettünk az Országházban. Ez a darab kihagyhatatlan, és erősíti a távolabbról érkezett játékosokban a városhoz kötődést. Külön köszönet a társulatnak és Borsós Bea igazgató asszonynak a közös fotózásért. Reméljük, viszonozhatjuk ezt valamelyik győztes hazai mérkőzés után."
Rapatyi Tamás, az ifjúságiak edzője: "Minden program, ami kizökkent a monoton munkavégzésből, segíti a csapat egységének kialakítását. Itt más "szerepek" vannak, mint a pályán, olyanról is beszélgetünk, ami egyébként nem jönne szóba. A lányok igénylik is az ilyen együttléteket, és az akadémia vezetése szerencsére figyel erre a területre is."
Ulmann Bernadett junior játékos (nyáron érkezett Orosházáról): "Nagyon jól éreztem magam tegnap este. Se a darabot, se a dunaújvárosi színházat nem láttam még, és tetszett mind a kettő. A rendezés végig lekötötte a figyelmünket, sok szép dalt ismertem meg. Örülök, hogy ezt a lehetőséget kaptuk az akadémiától, mert az iskola és edzés mellett még nem sokat láttam a város életéből. Remélem, hogy máskor is lesz ilyen program."
További hírek
We introduce our new player, Itana Čavlović
2019. Jul. 22.We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.
Perger Zsolt is back
2019. Jul. 18.We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.
Back to work
2019. Jul. 08.Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.
Summer programmes
2019. Jun. 24.We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.
A Long-term concept at DKKA
2019. Jun. 01.Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.