„ACÉL A SZÍV!”
Teher nélkül
Kemény mérkőzés vár hétvégén együttesünkre, mely szombaton délután négy órától a Ferencváros otthonában lép pályára. A meccs egyértelmű esélyeseinek a zöld-fehérek számítanak, míg a mieink felszabadult, jó játékban bízva várják fővárosi fellépésüket.
Rendkívül nehéz feladat vár a bajnokságban eddig kitűnően szereplő Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére, mely szombaton délután négy órától a Ferencváros otthonában lép pályára. Az ország második legerősebb csapata ellen nem a mieink az esélyesek, s már az esetleges pontszerzés is hatalmas bravúrnak számítana a Kohász kézilabdázói számára. Szombati ellenfelünk jelenleg a második helyen áll a bajnoki tabellán úgy, hogy a szezonban eddig két vereséget szenvedett el: az elmúlt fordulóban a győriek, míg az ősszel a Kohász kézilabdázói tudták csak legyőzni Elek Gábor csapatát.
Van tehát miért visszavágnia a fővárosiaknak, míg a mieink nyugodtan, minden külső nyomás nélkül, de elszántan és jó kedvvel készültek újabb bajnoki megméretésükre. Ezt erősítette meg érdeklődésünkre Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elmondta, hogy a hétvégi rangadón azt várja tanítványaitól, hogy az első perctől az utolsóig a rájuk jellemző elszántsággal küzdjenek, próbálják a saját játékukat játszani azért, hogy bármi is lesz a mérkőzés végeredménye, emelt fővel jöhessenek majd le a pályáról. Együttesünkből továbbra is hiányzik Sánta Dóra, valamint a Fradi elleni hazai mérkőzésen megsérült Berta Nikolett, ám a többiek mind hadra foghatóak, s elszántan várják az FTC elleni szombati összecsapást.
További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.