„ACÉL A SZÍV!”
A kupában is négybe vágynak
A Veszprém ellen játszik holnap este hat órától együttesünk a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A továbbjutásról ez az egyetlen találkozó dönt majd, s bár a mieinknél akadnak még kérdőjelek az összeállításban, a cél természetesen a továbbjutás kiharcolása lesz.
A remek bajnoki szereplés mellett a Magyar Kupa küzdelmeiben is érdekelt még a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely szerda este hat órától a Veszprém otthonában lép pályára a sorozat negyeddöntőjében. Mátéfi Eszter tanítványai eddig két mérkőzést játszottak a kupaküzdelmek során, melyeken előbb a Budaörs, majd az Eger együtteseit verték tizenegy, illetve tíz találattal, ám a Veszprém ellen minden eddiginél nagyobb küzdelem vár a mieinkre, hiszen a házigazdák számára ez az egyetlen sansz lehet már csak arra, hogy valamilyen szinten elérjék a nemzetközi kupaküzdelmeket.
Az idei szezonban eddig kétszer találkozott csapatunk a veszprémi fiatalokkal, mindkétszer a bajnokságban, s mindkétszer a mieink örülhettek a győzelemnek: Veszprémben tizenegy, míg hazai környezetben öt találattal nyertek Ferlingék. Akik helyzetét nehezíti, hogy a továbbjutásról mindössze ez az egyetlen találkozó dönt, melyen ráadásul egyik legjobbjuknak, a bajnoki góllövőlistát vezető Bulath Anitának erősen kérdéses a játéka. Ezzel együtt a sikerben reménykedik csapatunk vezetőedzője, aki azonban elismerte, hogy nagyon nehéz hatvan perc vár tanítványaira a veszprémi találkozón.
- Az elmúlt bajnoki fordulóban bebiztosítottuk helyünket a bajnokság legjobb négy csapata között, ami hatalmas siker csapatunk életében, s nagyon büszkék lennénk, ha ugyanezt sikerülne elérnünk a Magyar Kupában is. Ez azonban rettentően nehéz lesz, mert a veszprémi csapatot tehetséges, sikerre éhes fiatalok alkotják, akik számára ez a mérkőzés lesz az, amelyen megteremthetik maguknak az esélyt arra, hogy jövőre is szerepeljenek a nemzetközi kupában. Mi rutinosabbak vagyunk, a formánk is igen jónak mondható, így ez a mi malmunkra hajthatja a vizet, s természetesen mindent el is követünk majd azért, hogy a szezonban harmadszor is legyőzzük holnapi házigazdánkat. Van azonban némi aggódni valónk is, ugyanis az MTK ellen kézsérülést szenvedett Bulath Anita, akinek folyamatosan javul ugyan az állapota, ám csak a meccs előtt derül majd ki, hogy vállalni tudja-e a játékot.
További hírek
Back to Dunaújváros
2022. Dec. 13.IMPORTANT CHANGE! We are hosting Siófok KC in Dunaújváros on Sunday.
Painful draw
2022. Dec. 03.The long break was clearly visible in the match of our first team, which, somewhat surprisingly, only managed an 18-18 draw against NEKA.
Easily into the next round
2022. Nov. 23.With a very smooth, 45-12 victory against Ajka our academy's adult team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup.
Victory before the long break
2022. Oct. 22.With good defense and an improving offensive game, our academy's adult team got a well-deserved 26-22 result against Budaörs tonight.