„ACÉL A SZÍV!”
Maradt a bajnokság
Hazai környezetben küzdhet meg hétvégén a bajnoki pontokért együttesünk, mely vasárnap este hat órától a Siófok csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mieink célja ezúttal sem lehet más, mint a két bajnoki pont megszerzése.
Sajnálatos vereséget szenvedett a hét közben Veszprémben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely így nem jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A vereség természetesen nem jött jól a mieink számára, ám együttesünk nem búslakodhat sokáig, hiszen vasárnap este hattól már a bajnokságban vár feladat Mátéfi Eszter tanítványaira. Akik ezúttal a Siófok együttesét látják vendégül a sportcsarnokban az alapszakasz utolsó előtti hazai találkozóján.
Hétvégi vetélytársunk jelenleg a hetedik helyen áll a bajnoki táblázaton, ráadásul az ősszel idegenben sikerült döntetlent elérni ellenük, vagyis mindenképpen a mieink számítanak a hétvégi meccs esélyeseinek. A győzelemben bízik Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki azt is reméli, hogy jobban játszanak majd tanítványai, mint ették azt a hétközi kupameccsen.
- Sajnos túl nagy előnyt adtunk a veszprémieknek a Magyar Kupa összecsapáson, amelyet a második felvonásban már nem tudtunk ledolgozni. Fáj a vereség, mert a bajnokság után szerettünk volna a kupában is elődöntőt játszani, ám most már nincs más dolgunk, csak az, hogy a bajnokságban jól szerepeljünk. A Siófok jó játékosokból álló, erős csapat, mely ellen csak akkor lehet esélyünk a sikerre, ha támadásban és védekezésben is olyan teljesítményt nyújtunk, ami a legutóbbi bajnoki találkozókon jellemezte a játékunkat. Természetesen szeretnénk itthon tartani a két pontot, ám ez nem lesz egyszerű. Bízom abban is, hogy Bulath Anita kézsérülése javul annyit vasárnapig, hogy vállalhassa a játékot, mert ő támadásban és védekezésben is alapember, akinek a hiánya bizony érzékeny veszteség lenne számunkra.
További hírek
Young right wing player returns
2021. May. 17.Our former academist in Dunaújváros, Viktória Kukucska returns to us from the team Boglár Academy-SZISE.
Close defeat
2021. May. 14.Despite leading by three more goals after the first half, the adult team of our academy suffered a 28-25 defeat in Mosonmagyaróvár.
Our goalies are staying
2021. May. 13.Petra Hlogyik and Alexa Wéninger will also be joining the adult team of our academy for the 2021/2022 season.
Further players to stay
2021. May. 12.Gréta Horváth, Beatrix Krupják-Molnár and Viktória Nick also extended their contracts with the adult team of our Academy.
Key players are extending
2021. May. 11.Our top three finishers will strengthen the adult team again next year.