„ACÉL A SZÍV!”
Csak a győzelem
A bajnoki alapszakasz utolsó előtti mérkőzését játssza szombaton este hat órától együttesünk, mely az Eszterházy KFSC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, egyérelműen a két pont megszerzésének reményében.
Újra hazai környezetben lép pályára szombaton este hat órától együttesünk, mely a sereghajtó Eger csapatát fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Eszter tanítványai remek teljesítményt nyújtottak az elmúlt fordulóban, hiszen kiütéses, 36-23-as sikert arattak a Siófok ellen, s a papírforma alapján újabb könnyed győzelemmel kecsegtető összecsapás vár a dunaújvárosi drukkerekre. Hétvégi vetélytársunk ugyanis az idei szezonban még nem tudott pontot szerezni, eddig lejátszott húsz mérkőzésének mindegyikét elveszítette. Az őszi szezonban lejátszott egri mérkőzésen ráadásul a mieink sima, 36-26-os győzelmet arattak holnapi vetélytársuk ellen, így ezúttal is egyértelmű esélyesként várják az összecsapást.
Csak a sikert tartja elfogadhatónak Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elmondta, hogy az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén jó játékot és biztos sikert remél tanítványaitól.
- Az alapszakasz utolsó hazai találkozóján lépünk pályára, méghozzá egy olyan vetélytárssal szemben, melyet idei mindkét egymás elleni mérkőzésünkön magabiztosan sikerült legyőznünk. Éppen ezért most sem várok mást, mint a győzelem megszerzését, s ennek a szellemében készültünk egész héten az összecsapásra. Fontosnak tartom, hogy a csapat minden tagja megfelelő meccsterhelést kapjon, igaz ez a kulcsjátékosainkra és a fiatalokra egyaránt, s utóbbiaktól természetesen azt várom, hogy éljenek is a számukra felkínált lehetőséggel.
További hírek
Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros
2018. Apr. 27.Another young former DKKA player signs for the first team of the academy.
No chance against Ferencváros
2018. Apr. 25.A weak start in the first half decided the outcome of the match. The visitors won by ten goals, the final score is 25-35.
A very close defeat
2018. Apr. 14.It was an open game until the end, but Érd managed to win in the last minute and kept both points home.
Unaccommodating visitors we were
2018. Apr. 07.The hosts could not be entirely happy after the inauguration of their brand new arena.