„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Jöhet a második felvonás

2014. Apr. 14.
  • Facebook

A bajnoki elődöntő második mérkőzését játssza holnap este együttesünk, mely a Ferencváros gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, remélhetőleg telt ház előtt, remek hangulatban.

Nem úgy alakult együttesünk legutóbbi mérkőzése, ahogy azt a csapat eltervezte, ám a Ferencváros otthonában elszenvedett vereség már a múlt, s Mátéfi Eszter csapata előtt már újabb kihívás áll, mivel holnap este hat órától újra összeméri erejét a fővárosi zöld-fehérekkel, ezúttal már a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Vezetőedzőnk nem keresett mentségeket, elismerte, hogy az elődöntő első meccsén a játék minden elemében felül tudták múlni a Kohász kézilabdázóit a fővárosiak, ám mint azt elmondta, a holnap esti hazai találkozón az lesz a céljuk, hogy a hibákat kijavítva, az alapszakaszban mutatott teljesítménnyel vegyék fel a harcot a kiváló erőket felvonultató zöld-fehérekkel.
- Ami történt, megtörtént, most már nincs sok értelme rágódni rajta, főleg, hogy holnap már új mérkőzés vár ránk, melyre a lehető legjobban igyekezetünk felkészülni. Az első meccsen a Ferencváros nagyon jól játszott, kiválóan összeállt a védekezése, s könyörtelenül kihasználta a hibáinkat, de azon dolgoztunk azóta, hogy amit ott elrontottunk, azt itthon mindenképpen ki tudjuk javítani. Ez tulajdonképpen a védekezésünket és a támadásainkat is érinti, hiszen lényegesen keményebben kell óvnunk a kaput, míg támadásban sokkal pontosabb játékot kell nyújtanunk, nem szabad annyi technikai hibát elkövetnünk, mint tettük azt az első mérkőzésen.
Vezetőedzőnk bízik abban is, hogy az első meccs gólaránya nem riasztja el a csapatért szurkolókat, akik a szezonban már több alkalommal is segítettek együttesünknek, s telt ház előtt, a szokásos jó hangulatban léphetünk pályára a bajnoki elődöntő második mérkőzésén.
- Ahogy mindenki, úgy természetesen mi is nagyon sajnáltuk a nagy gólkülönbséget, ám azt gondolom, hogy minden csapat életében vannak olyan meccsek, amikor az egyiknek szinte minden, míg a másiknak szinte semmi sem sikerül. Ezzel együtt nem hiszem, hogy ennek befolyásolnia kellene a megítélésünket, s felülírná az elmúlt huszonkét bajnoki forduló eredményeit. Melyekért rengeteget dolgoztunk, s az, hogy éremért játszhatunk, számunkra óriási siker, amit mindenképpen meg kell becsülnie mindenkinek. Úgy vélem, hogy ezzel drukkereink is maximálisan tisztában vannak, s ahogy a fővárosban buzdítottak minket, úgy ezúttal is a csapat mögé állnak, s hozzánk hasonlóan mindent elkövetnek majd azért, hogy szépen érjen véget az elődöntő második összecsapása.

További hírek

Young right wing player returns

Young right wing player returns

2021. May. 17.

Our former academist in Dunaújváros, Viktória Kukucska returns to us from the team Boglár Academy-SZISE.

Close defeat

Close defeat

2021. May. 14.

Despite leading by three more goals after the first half, the adult team of our academy suffered a 28-25 defeat in Mosonmagyaróvár.

Our goalies are staying

Our goalies are staying

2021. May. 13.

Petra Hlogyik and Alexa Wéninger will also be joining the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Further players to stay

Further players to stay

2021. May. 12.

Gréta Horváth, Beatrix Krupják-Molnár and Viktória Nick also extended their contracts with the adult team of our Academy.

Key players are extending

Key players are extending

2021. May. 11.

Our top three finishers will strengthen the adult team again next year.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat