„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Menetrend a dobogóért

2014. Apr. 23.
  • Facebook

Hivatalossá vált a bajnoki bronzcsata menetrendje: együttesünk május 10-én utazik az Érd gárdájához, majd 14-én, illetve ha szükséges, 18-án fogadja majd ellenfelét a sportcsarnokban.

Mint ismeretes, az alapszakaszban nyújtott kiváló teljesítmény, majd a Fradi ellen elszenvedett elődöntős vereség után a bronzéremért játszik a bajnoki küzdelmek véghajrájában együttesünk. Mátéfi Eszter tanítványai az Érd csapata ellen mérkőzhetnek meg a harmadik hely megszerzéséért a két nyert mérkőzésig tartó párharcban. A sorozat kezdetéig azonban még várnia kell a dunaújvárosi drukkereknek, ugyanis a két együttes első összecsapására május 10-én kerül majd sor az Érd otthonában. A bajnoki versenyszabályzat szerint ugyanis a rosszabb helyen rangsorolt együttes pályáján kezdődik a párharc, míg a második, s ha kell, akkor a harmadik felvonást a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezik meg. Utóbbi mérkőzések időpontja is ismert már: a bronzcsata második találkozójára május 14-én, míg – szükség esetén – a harmadik meccsre május 18-án, egyaránt este hat órától kerítenek majd sort a csapatok.

A bronzmérkőzések időpontjai:

2014. 05. 10. 18:00 Érd – DKKA
2014. 05. 14. 18:00 DKKA – Érd
2014. 05. 18. 18:00 DKKA – Érd (amennyiben szükséges)
 

További hírek

We introduce our new player, Itana Čavlović

We introduce our new player, Itana Čavlović

2019. Jul. 22.

We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.

Perger Zsolt is back

Perger Zsolt is back

2019. Jul. 18.

We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.

Back to work

Back to work

2019. Jul. 08.

Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.

Summer programmes

Summer programmes

2019. Jun. 24.

We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.

A Long-term concept at DKKA

A Long-term concept at DKKA

2019. Jun. 01.

Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat