„ACÉL A SZÍV!”
Újabb erősítés, ám ezúttal a szakmai stábban!
A jàtékos keret után a szakmai stáb is erősödött, hiszen vezetőségünk érdeme, hogy egy régi-új ismerős csatlakozott ismét a Kohászhoz!
Zubai Gábort úgy érzem, nem kell bemutatni senkinek. Testvére, Szabi után Mezőkövesdről érkezett, és a junior csapat mellett 2007-ben bemutatkozhatott az egykori Dunaferr férfi felnőtt csapatában is. Játékos karrierje után edzőként is remekelt, többek között 2023-ban, amikor visszakerült a DKKA szakmai stábjába. Klubunk akkori U19-es együttese a négyes döntőbe került, ahol végül 1 góllal kaptak ki a Debrecentől, de így is a csodálatos 4. helyet szerezték meg. Majd 2024-ben egy kis időre elköszönt klubunktól, a DVTK szakmai igazgatója volt. Most újra "hazaérkezett" és edzői munkája mellett, szeretné saját magát is fejleszteni.
Egy rövid beszélgetésre invitáltuk.
- Visszatértél ismét Dunaújvárosba. Ezúttal viszont nem csak az utánpótlásban vállalsz szerepet. Mondd el kérlek, hogy kerültél újra a Kohászhoz?
- Először is köszönettel tartozom a vezetőségnek két dolog miatt: hogy a szerződésem lejárta előtt elengedtek, ami utólag belátva nem a legjobb döntés volt! Másodsorban, hogy újra itthon lehetünk a családommal, illetve a Kohászban tanulhatok Gulyás Pétertől, hiszen magas szinten képviseli azt a szakmai irányt, amit én is preferálok! Hiányzott Dunaújváros, az itt dolgozó kollégák és ez a családi hangulat, ami szerintem nagyon ritka egy klubon belül! Itt született a kisfiúnk is, így ezer szállal kötődünk, talán mondhatom, hogy Dunaújvárosinak érzem magam!
- Ha jól értem, akkor a felnőtteknél is szerepet vállalsz?
- Igen, az U18-as csapatnál segíthetem Virág Roland munkáját, valamint a felnőtt csapat másodedzői szerepét látom el, ahol nem csak segítek, de mint említettem én is tanulhatok Gulyás Pétertől!
- Ez remek hír, sok sikert kívánunk, és örülünk, hogy itt vagy velünk újra!
-Köszönöm! Hajrá, Kohász!
További hírek
We introduce our new player, Itana Čavlović
2019. Jul. 22.We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.
Perger Zsolt is back
2019. Jul. 18.We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.
Back to work
2019. Jul. 08.Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.
Summer programmes
2019. Jun. 24.We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.
A Long-term concept at DKKA
2019. Jun. 01.Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.