„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | Vác - DKKA
Idegenbeli rangadóval folytatjuk a bajnokságban.
A múlt heti Békéscsaba elleni hazai győzelem után szinte másnap már megkezdte a felkészülést a soron következő, Vác elleni bajnokira Gulyás Péter együttese. Jelenleg négy hatpontos csapat van a ligában, így a holnapi vendégjáték kulcsfontosságú lehet mindkét fél számára. Nekünk pedig ebben a naptári évben még két idegenbeli mérkőzésünk lesz, hiszen előbb a Magyar Kupa 4.fordulójában Budaörsre látogatunk, majd december 22-én Kivárdán zárjuk le a 2024-es évet. Fontos lesz tehát, hogy az utóbbi időben megszokott stílusban, felszabadultan, egy csapatként menjen ki a Kohász a pályára és szerezzük meg a második győzelmünket vendégként a K&H ligában. Minden esélyünk megvan erre, hiszen hétről-hétre mindenki igyekszik a maximumot nyújtani, akár a padról beszállva is, hiszen a múlt heti forduló legjobb jobbszélsője, Horváth Anna lett, aki hibátlanul, öt lövésből öt gólt szerezve lett a Hét Csapatának tagja az M4 Sport szakértői szerint
Ami a hazaiakat illeti, a Váctól közös megegyezéssel távozott Herbert Gábor vezetőedző, akinek feladatait Horváth Roland vette át és hétvégén már Németországban ő irányotta az együttest. Kiegyensúlyozott, jó csapattal fogunk játszani ám mindenképpen ki kell használnunk azokat a lehetőségeket, amik feltétlen szükségesek lesznek ahhoz, hogy megszerezzük a két bajnoki pontot. Különösen fontos lesz Csíkos Luca semlegesítése, hiszen a góllövőlistán negyedik helyen álló váci játékos nyolc mérkőzésen 53 gólnál tart.
K&H női kézilabda liga | 9.forduló
2024.11.14.18:00 | Városi Sportcsarnok | Vác
Vác - DKKA
A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport YouTube csatornája
További hírek
Vereség Érden
2015. nov. 01.Az első harminc percben még egálra állt, ám a második félidőben elkövetett hibái miatt 33-26-os vereséget szenvedett együttesünk az Érd elleni rangadón.
Újabb rangadó előtt
2015. nov. 01.A Siófok elleni szép sikert követően ma már Érden vár nagyon kemény hatvan perc együttesünkre.
Toborzó 2015
2015. okt. 31. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2001, 2002 és 2003-ban született kézilabdás lányok számára.
A DKKA ajánlásával: Rómeó és Júlia a Bartókban
2015. okt. 30.Az Érd elleni vasárnapi rangadóra készülve felnőtt csapatunk meglátogatta a Bartók Kamaraszínház táncegyüttesének aktuális előadását, és egy fantasztikus előadással gazdagodott.
Mindenkinek üzenjük: ezt látni kell!
Hasznos torna után a serdülők
2015. okt. 28. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő csapata is részt vett a már hagyományosnak számíto dunaújvárosi Üstökös Kupán.