„ACÉL A SZÍV!”
Kohász Kupa: kész a menetrend
Együttesünk vezetői elkészítették az augusztusi Kohász Kupa részletes menetrendjét, melyből kiderült, hogy Mátéfi Eszter tanítványai a torna csoportmérkőzéseinek második, valamint esti összecsapásán lépnek pályára a sportcsarnokban.
A III. Kohász Kupa elnevezésű nemzetközi felkészülési viadalra öt csapat kapott meghívást, így a Dunaújvárosi Kohász kézilabda akadémia női együttesével együtt összesen hat gárda mérkőzhet meg a rangos viadal első helyéért. A résztvevőket két hármas csoportba osztották a szervezők, s a kiírás szerint a DKKA együttese az RK Podravka Vegeta, valamint a Debrecen csapataival került egy csoportba, míg a másik, "B" jelű hármasban Zvezda Zvenigorod, az RK Lokomotiva Zagreb, valamint a Fehérvár KC küzdhet meg a minél jobb helyezésekért a kétszer huszonöt perces összecsapásokon.
A viadal második napján, vagyis augusztus 24-én tartják a helyosztókat, melyeken délelőtt tíz órától a két csoport első helyezettjei csapnak össze a viadal megnyeréséért, déli tizenkét órától a második helyezettek játszanak a bronzért, míg kettőtől a csoportok harmadik helyezettjei mérik össze egymással tudásukat. A torna eredményhirdetésére délután fél négykor kerítenek sort a szervezők, akik nem csak a legjobb csapatokat, hanem az egyéni kategóriákban (legjobb játékos, legjobb kapus, gólkirálynő) kiemelkedően teljesítő játékosokat is díjazzák a III. Kohász Kupa végén.
A III. Kohász Kupa menetrendje:
Csoportmérkőzések
2014. 08. 23. 09:30 RK Lokomotíva Zágreb – Fehérvár KC
2014. 08. 23. 11:00 DKKA - DVSC TVP
2014. 08. 23. 13:30 Fehérvár KC - Zvezda Zvenigorod
2014. 08. 23. 15:00 DVSC TVP - RK Podravka Vegeta
2014. 08. 23. 17.30 Zvezda Zvenigorod - RK Lokomotíva Zágreb –
2014. 08. 23. 19:00 RK Podravka Vegeta – DKKA
Helyosztók
2014. 08. 24. 10:00 A1 – B1
2014. 08. 24. 12:00 A2 – B2
2014. 08. 24. 14:00 A3 – B3
2014. 08. 24. 15:30 Eredményhirdetés
További hírek
Értékes siker a Vác ellen
2017. ápr. 08.Szinte végig vezetve aratott magabiztos, 31-26-os sikert együttesünk a Vác elleni hazai rangadón.
Hazai rangadó a Vác ellen
2017. ápr. 07.A csapatunkhoz hasonlóan 25 pontot gyűjtő Vác ellen folytatjuk a bajnoki küzdelmeket szombaton délután fél kettőtől a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Négy játékos érkezik!
2017. ápr. 04.Kazai Anita, Monori Orsolya, Szekerczés Luca, valamint Katarina Tomasevics is akadémiánk felnőtt csapatánál folytatják pályafutásukat.
Csalódás a kupában - a bajnokságban ennél több kell
2017. ápr. 03.Fejben, hozzáállásban kell feljavulni, s a jövőben igazi csapatként kell játszani ahhoz, hogy elérjük a szezon előtt kitűzött céljainkat..
Sima vereség a bronzmeccsen
2017. ápr. 02.Nagyon sok hibával játszott, így nem volt reális esélye a győzelemre csapatunknak a Magyar Kupa bronzmérkőzésén, s a Debrecen magabiztos, 30-24-es sikerrel szerezte meg a sorozat harmadik helyét.