„ACÉL A SZÍV!”
A Békéscsaba következik
A hazai környezetben veszélyes Békéscsaba otthoinában lép pályára ma este hat órától együttesünk, mely a két pont megszerzésének reményében várja újabb bajnokiját.
Felemásan alakult kézilabdázóink legutóbbi, váci összecsapása, melyen 23-23-as döntetlent ért el együttesünk úgy, hogy hétgólos hátrányból sikerült talpra állnia. Ma este hattól ismét idegenben, ezúttal Békéscsabán lépnek pályára Mátéfi Eszter tanítványai, ahol nagyon kemény hatvan perc vár a Kohász kézilabdázóira. Ellenfelünk jelenleg a hetedik helyen áll ugyanis a tabellán, s nagy harcot folytat azért, hogy ott legyen a középházi rájátszás küzdelmeiben, ráadásul hazai környezetben lényegesen jobb mutatókkal bír, mint idegenben, így nagyon oda kell figyelnie csapatunknak arra, hogy miként is vág neki az összecsapásnak. Az idei szezonban eddig két alkalommal találkoztunk a Békéscsabával: a dunaújvárosi bajnokin 33-17-re, míg az idegenben lejátszott Magyar Kupa összecsapáson 26-24-re nyertek a mieink, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, ezúttal is az a céljuk, hogy megszerezzék a két bajnoki pontot.
- Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Békéscsaba számára is létfontosságúak a pontok céljaik eléréséhez, ráadásul ellenfelünk sokkal veszélyesebb hazai környezetben, mint idegenben. Nekünk azonban elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, s többek közt azzal is, hogy ne adjunk akkora előnyt vetélytársunknak, mint tettük azt a Vác elleni mérkőzésen, mert azzal csak a saját dolgunkat nehezítjük meg. A Magyar Kupában is úgy sikerült nyernünk idegenben, hogy már az első félidőben tetemesebb előnyre tettünk szert, ezért abban bízom most is, hogy az első perctől kezdve nagy odafigyeléssel játszunk majd. a remélt győzelemhez ezúttal is szükség lesz a kemény védekezésre, valamint a jó kapusteljesítményre, míg ellenfelünk kapuja előtt megfontoltan, kevés hibával kell játszanunk, s amennyiben ezt sikerül megvalósítanunk, úgy ismét képesek lehetünk legyőzni a Békéscsabát.
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.