„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Simán, könnyedén

2015. már. 14.
  • Facebook

A harmadik helyen végzett a bajnoki alapszakaszban csapatunk, mely kiütéses, 39-20-as győzelmet aratott a Szeged ellen ma este a sportcsarnokban.

A bajnoki alapszakasz utolsó mérkőzése várt ma este csapatunkra, mely a sereghajtó Szeged ellen húzott szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A találkozó esélyeseinek egyértelműen a mieink számítottak a tét nélkülinek egyáltalán nem nevezhető mérkőzésen, melyen mindenképpen meg kellett szereznie Mátéfi Eszter együttesének a két pontot ahhoz, hogy a harmadik helyen fejezzék be az alapszakaszt.

A Kohász kézilabdázói ennek megfelelően kezdték is a találkozót, Azari kettő, valamint Takács Dusmáta góljaival pillanatok alatt háromfás előnyre tettek szert (3-0). A vendégek azonnal időt is kértek, s a rövid pauzát követően ők is beleálltak a meccsbe, nem csak tartották együttesünket, de a 10. percre még sikerült is faragniuk hátrányukon (6-4). Sokáig persze nem tartott ez az állapot, mert játékrész derekára már öt találatánál járó Azari Fruzsina, valamint a kapuban remeklő Víg Vivien vezérletével újra meglépett ellenfelétől a Kohász, mely a folytatásban már esélyt sem adott ellenfelének (13-7). A szegediek továbbra is küzdöttek becsülettel, de egyre inkább nyílt az olló a két csapat között: Bulath, Ferling Hosszu és Triscsuk góljait követően végül 20-10-es állással vonulhattak a félidei pihenőre a csapatok.

A térfélcserét követően alaposan felforgatta együttesét Mátéfi Eszter vezetőedző, lehetőséget kapott a fiatal Klujber Katrin is, aki azonnal góllal tette le névjegyét a felnőtt csapatnál. Ezzel együtt igen sok hiba csúszott mindkét együttes játékába, így az első tíz percben nem nőtt a két gárda közti különbség (26-16). Idővel azért fáradtak az igen rövid cserepaddal rendelkező vendégek, míg a mieink játéka szerencsére pontosabbá vált, így az utolsó negyed óra már örömjátékot hozott, melyből szebbnél is szebb találatokkal vették ki részüket játékosaink, akik végül kiütéses, 39-20-as győzelemmel biztosították be harmadik helyüket az alapszakasz végén.
Érthetően boldogan is nyilatkozott a mérkőzés után Mátéfi Eszter vezetőedző, aki nagyon büszke volt együttesére az elmúlt huszonkét fordulóban nyújtott teljesítménye miatt.

- A mai napon hoztuk a kötelező győzelmet, akadtak kisebb hullámvölgyeink, de végül nagyon magabiztosan szereztük meg a két pontot. Nem volt könnyű az alapszakasz, akadtak időszakok, amikor igen sok nehézséggel küzdöttünk, ám volt tartásunk, remekül küzdöttünk, amikor nagyon kellett, s a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is bejutottunk a bajnokság legjobb négy csapata közé, amiért gratulálok az együttes minden tagjának.

DKKA – Szeged
39-20
(20-10)
DKKA: Víg – Azari 6, Triscsuk 6, Takács D. 4, Vincze, Bulath 5, Ferling 5. Csere: Nagy É. (kapus), Takács B. 1, Hosszú 2, Mekler-Rádl 1, Gera, Berta 4, Klujber 1, Kamper 2, Ferenczy 2. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Szeged: Futaki – Hárs 2, Selmeci 5, Aron 2, Zsilák 2, Lackovics 2, Szabó E. 6. Csere: Dobó (kapus), Hódi 1, Termány, Csoknyai, Kiss K. Vezetőedző: Marosán György.

További hírek

Hazai edzőmérkőzés következik!

Hazai edzőmérkőzés következik!

2019. aug. 07.

Folytatva a felkészülést hazai környezetben, azon belül is helyben lép pályára felnőtt csapatunk!

Újabb siker a Fehérvár KC ellen

Újabb siker a Fehérvár KC ellen

2019. aug. 02.

Jól kezdett, majd hátrányba került, ám végül hat góllal nyert az Alba FKC elleni szekszárdi felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

Szoros vereség az Érd ellen

Szoros vereség az Érd ellen

2019. aug. 01.

Kiélezett, nagy küzdelemben szenvedett 25-23-as vereséget az Érd elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Dupla mérkőzés Szekszárdon

Dupla mérkőzés Szekszárdon

2019. júl. 31.

Az edzések és a játékos feladatok mellet két találkozót is vív felnőtt csapatunk.

A jövő a mi kezünkben van!

A jövő a mi kezünkben van!

2019. júl. 31. #DKKA utánpótlás

Meggyes Ritát, a DKKA nemrég kinevezett utánpótlás szakágvezetőjét kértük, meséljen kicsit a jövőképről, illetve a munkája során felmerülő kihívásokról.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat