„ACÉL A SZÍV!”
Bronz az ifiknél
Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.
Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.
A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.
Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:
DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő
A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.
További hírek
A védekezés diadala
2014. feb. 01.Kiváló védekezéssel, a megszokott jó kapusteljesítménnyel, s újabb hazai győzelemmel örvendeztette meg együttesünk ma este az érte szorítókat. Mátéfi Eszter tanítványai a Békéscsabát múlták felül nagyon simán 25-17-re, újabb hatalmas lépést téve ezzel az elődöntő irányába.
A Békéscsaba érkezik
2014. jan. 31.Újabb hazai mérkőzésen szurkolhatunk hétvégén együttesünknek, mely szombaton este hat órától a Békéscsaba csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen a győzelem reményében.
Sport ágazat: várják a jelentkezést!
2014. jan. 30.A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola várja azon sportolók jelentkezését, akik a 2014/2015-ös tanévben sport-, vagy kereskedelmi ágazaton szeretnének továbbtanulni.
Heti utánpótlás program
2014. jan. 28. #DKKA utánpótlásBőséges program vár ezen a héten is utánpótlás együtteseinkre, akik szerdától szombatik összesen hat találkozón lépnek pályára saját korosztályuk bajnoki pontvadászatában.
Nyert a címvédő
2014. jan. 25.Az első félidő nagy részében jól tartotta magát együttesünk a listavezető Győr otthonában, ám a játékrész hajrájában ellépett a házigazda, mely a második felvonásban már nem adott esélyt csapatunknak, s végül 34-22-es győzelmet aratott a két gárda ma esti összecsapásán.