„ACÉL A SZÍV!”
Bronz az ifiknél
Harmadik helyen végzett akadémiánk ifjúsági leány kézilabda együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos felkészülési tornán.
Négycsapatos utánpótlás tornát rendezett ma akadémiánk, mely ezúttal az ifjúsági csapatok számára írt ki egy, a felkészülést is segítő viadalt. Az egész napos megméretésen a mieinken kívül az Érd, a Fehérvár KC, valamint a Siófok hasonló korosztályú együttesei vettek részt. A nap első mérkőzését a DKKA ifjúsági együttese játszotta az Érd ellen, s ugyan Meggyes Rita tanítványai az első félidőben még két góllal jobban álltak ellenfelüknél, a térfélcserét követően az érdiek játszottak jobban, s végül 26-24-es sikert aratva jutottak be a döntőbe.
A nap másik "elődöntőjében" a Fehérvár KC és a Siófok csapott össze egymással, s a szoros csatából ezúttal a fehérváriak kerültek ki győztesen, így ők kerültek be a délutáni fináléba (26-23). A Kohász fiataljai a bronzmeccsen vigasztalódhattak, s itt már nem is hibáztak, támadásban és védekezésben is jól teljesítve arattak 34-22-es győzelmet a Siófok ellen úgy, hogy már az első félidő után 22-9-re vezettek. A finálé ennél azért szorosabb meccset hozott, de a fehérváriak itt sem hibáztak, már az első játékrész után négy góllal vezettek, s előnyüket a találkozó végéig megtartva győzték le 28-24-re az Érd gárdáját, így ők vihették haza az első helyezésért járó kupát.
Az ifjúsági kézilabda torna eredményei:
DKKA – Érd 24-26 (14-12)
Fehérvár KC – Siófok 26-23 (12-10)
DKKA – Siófok 34-22 (22-9) – bronzmérkőzés
Fehérvár KC – Érd 28-24 (14-10) – döntő
A végeredmény: 1. Fehérvár KC, 2. Érd, 3. DKKA, 4. Siófok.
További hírek
A Vác is meghajolt
2013. aug. 06.Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a másodikban védekezését és támadójátékát is "megtalálta" együttesünk a mai, Vác elleni felkészülési találkozón, melyen 14-14-es félidőt követően 35-26-ra nyertek Mátéfi Eszter tanítványai.
Bajnoki menetrend
2013. aug. 06.Ugyan akadnak még kérdőjelek, de gyakorlatilag elkészült együttesünk bajnoki menetrendje, mely szerint a Siófok elleni meccseknek még nincs kezdési ideje, ám a többi találkozó időpontját már most meg tudjuk osztani szurkolóinkkal.
Másodszor is biztosan
2013. aug. 04.A pénteki kiütés után szombaton is nagyon könnyen győzte le együttesünk a HC Britterm Veselí nad Moravou gárdáját. A két csapat második találkozóján több volt a hiba, mint az első felvonásban, ám a mieink sikerét ezúttal sem fenyegette semmi veszély.
Ezúttal könnyed siker
2013. aug. 02.Nem okozott különösebb gondot együttesünk számára a cseh HC Britterm Veselí nad Moravou csapatának legyőzése. Mátéfi Eszter tanítványai könnyed játékkal, 37-16-ra diadalmaskodtak fiatal vetélytársuk ellen, akivel holnap délelőtt tizenegy órától újra megmérkőznek majd.
Csak így tovább
2013. aug. 01.Az Érd ellen játszotta első felkészülési mérkőzését együttesünk, mely végül nagy csatában 30-30-as döntetlenre végzett a tavalyi bajnokság bronzérmesével. A találkozó tapasztalatairól, s a hétvégi összecsapásokkal kapcsolatos várakozásokról csapatunk kiválóságát, Ferling Bernadettet kérdeztük.