„ACÉL A SZÍV!”
Most az Érd örülhetett
Az Érd serdülőinek győzelmével ért véget a ma megrendezett utánpótlás kézilabda torna. Akadémiánk csapatai a dobogó második és harmadik helyén végeztek.
A szerdai ifjúsági torna után a serdülők számára rendezett ma ötcsapatos felkészülési tornát akadémiánk. A főiskola sportcsarnokában megtartott viadalon két együttesünk mellett a Fehérvár KC, az Érd és a Siófok csapatai vettek részt. Az egész napos tornán 2x20 perces mérkőzéseket játszottak a résztvevő együttesek, akik közül a végül az Érd együttese végzett az élen, miután a döntőnek is beillő utolsó találkozón 22-20-ra legyőzték a DKKA első számú, s addig hibátlan serdülő csapatát. A torna második helyét akadémiánk első csapata szerezte meg, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a DKKA második számú serdülő csapata állhatott.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eredményhirdetésnél nem csak a csapatokat, hanem a kiemelkedően teljesítő játékosokat is díjazták a szervezők: a torna legjobb játékosának a siófoki Takács Esztert, a legjobb kapusnak az érdi Németh Zsófiát választották a szakemberek, míg a gólkirálynőnek járó elismerést a DKKA második csapatát erősítő, Husti Hanna vehette át.
Eredmények
DKKA I. – Siófok KC 29-22 (11-11)
Érd – FKC 23-18 (10-7)
Siófok KC – DKKA II. 16-26 (10-12)
FKC – DKKA I. 19-25 (10-13)
DKKA II. – Érd 18-19 (8-10)
FKC – Siófok KC 19-19 (3-8)
DKKA I. – DKKA II. 30-26 (15-11)
Siófok KC – Érd 19-19 (7-10)
DKKA II. – FKC 23-20 (13-12)
Érd – DKKA I. 22-20 (11-11)
Végeredmény: 1. Érd, 2. DKKA I., 3. DKKA 2., 4. Siófok, 5. Fehérvár KC.
Főoldali kép forrása: Dunaújváros Online
További hírek
Döntetlen Vácott
2018. máj. 19.Két fordulóval a női kézilabda első osztály vége előtt a negyedik helyen álló Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a hatodik helyezett Vác otthonában lépett pályára. Bár az újvárosi csapat a második félidőben öttel is vezetett, a végén egy ponttal távozott Vácról.
A Vác következik
2018. máj. 18.Nehéz feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére a hatodik helyezett Vác otthonában.
Győzelem a junior válogatott ellen
2018. máj. 16.Magabiztos, 30-24-es sikert aratott felnőtt csapatunk a junior válogatott elleni edzőmérkőzésen.
Hoztuk a kötelezőt
2018. máj. 05.Viszonylag szoros első félidő után sima, 34-20-as győzelmet arattunk a Kecskemét elleni hazai bajnokin.
Itthon kell tartani a pontokat!
2018. máj. 04.Hazai környezetben, a Kecskemét elleni találkozóval folytatja a bajnokságot szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
2015-16 EHF Kupagyőztes




