„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Támadni szeretünk, védekezni még nem

DKKA utánpótlás
2015. szep. 21.
  • Facebook

Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.

Tatán kezdte meg szereplését az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeiben U11-es csapatunk. Takács Józsefné tanítványai két találkozót játszottak a sorozat első fordulójában, melyeken előbb 22-16-ra kikaptak a Fehérvár KC együttesétől, majd szoros első félidőt követően végül simán, 17-11-re legyőzték a házigazda Tata együttesét.

Szakvezetőnk elégedett volt együttese támadójátékával, ám mint azt elárulta, a védekezést gyakorolniuk kell még a továbbiakban.
"Az első mérkőzésen még kissé megilletődve játszottak a lányok, de a második találkozón már ötletesen, sokat futva kézilabdáztak, s ez meg is hozta a remélt győzelmet. Ezúttal elsősorban a támadójátékunk volt dicsérhető, védekezni még nem nagyon szeretünk, a nyitott védekezésben a magas lányoknak még nehéz a kicsi, fürge támadókat megtartani, de a következő fordulóig van még időnk, hogy a védekezésünk is jobbá váljon." – értékelte az együttes teljesítményét Takács Józsefné.

Eredmények és összeállítás

Fehérvár KC – DKKA 22-16 (10–5)
DKKA – Tata 17-11 (8-7)

DKKA: Hódosi Kamilla, Szabó Daniella (8), Balogh Dóra (1), Hólik Anna, Bankó Zoé (1), Varjas Lara (7), Imre Viktória (3), Sztanó Kincső (4), Dobos Hanna, Váradi Hanna (9), Szappanos Vivien, Fülöp Fanni, Kiss Flóra. Edző: Takács Józsefné.

 

További hírek

Hazai siker a Kohász-Hummel Kupán

Hazai siker a Kohász-Hummel Kupán

2015. aug. 15.

Csapatunk hódította a IV. Kohász-Hummel Kupát, miután a ma délutáni döntőben 28-27-re legyőzte a Vác együttesét. A torna harmadik helyét a Fehérvár KC szerezte meg, méghozzá a Zvezda Zvenigorod 33-30-as legyőzésével.

A kupagyőzelemért játszhatunk holnap

A kupagyőzelemért játszhatunk holnap

2015. aug. 14.

A Vác ellen játssza a Kohász-Hummel Kupa fináléját együttesünk, mely nagy csatában legyőzte az orosz Zvezda Zvenigorodot is ma este.

Győzelem a nyitómeccsen

Győzelem a nyitómeccsen

2015. aug. 14.

Mindkét megyei alakulat sikert aratott első meccsén. A Fehérvár KC a román Zilahot intézte el simán, míg a DKKA a Debrecent győzte le szoros, fordulatos csatában.

Itthon, erős mezőnyben

Itthon, erős mezőnyben

2015. aug. 13.

Hat együttes küzd meg pénteken és szombaton a Kohász-Hummel Kupáért, melyet ezúttal is ingyenesen tekinthetnek meg a sportág szerelmesei a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

IV. Kohász-Hummel Kupa menetrend

IV. Kohász-Hummel Kupa menetrend

2015. aug. 10.

Elkészült a IV. Kohász-Hummel Kupa nemzetközi kézilabda viadal hétvégi menetrendje.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat