„ACÉL A SZÍV!”
VIDEO - Felbontotta Mátéfi Eszter vezetőedző szerződését a DKKA (DSTV)
Azonnali hatállyal felbontotta Mátéfi Eszter vezetőedző szerződését A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetősége. Az új szakembert várhatóan a jövő hét elején jelentik be, addig a junior csapat edzőjeként dolgozó György László irányítja az edzéseket.
További hírek
A felkészülési meccsek időpontjai
2016. nov. 28.Öt felkészülési találkozó is vár akadémiánk felnőtt együttesére a közeljövőben.
Erőt gyűjteni a csalódás után
2016. nov. 23.Pár nap pihenőt kaptak játékosaink, akik holnaptól már edzésbe állnak, hogy felkészüljenek az előttük álló kihívásokra.
Toborzó és nyílt nap
2016. nov. 23. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma nyílt napjával egybekötve 2001, 2002, 2003 és 2004-ben született kézilabdás lányok számára.
Vereség és búcsú a kupától
2016. nov. 23.Hazai pályán sem tudott nyerni csapatunk az Érd ellen, s kettős vereséggel mondott búcsút az EHF Kupa küzdelmeinek.
Elhunyt Horváth Nikolett
2016. nov. 23. #DKKA utánpótlásHosszan tartó súlyos betegség után elhunyt akadémiánk fiatal játékosa, Horváth Nikolett.