„ACÉL A SZÍV!”
Közel volt a pontszerzés
Ifjúsági csapatunknak nem volt esélye a NEKA ellen, a juniorok viszont nagyon megizzasztották a listavezetőt.
Hazai környezetben, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatai ellen léptek pályára szerdán délután és este akadémiánk ifjúsági és junior együttesei a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában. Mivel a vendégek mindkét korosztályban vesztett pont nélkül álltak a tabella élén, így komoly bravúr lett volna csapatainktól a pontszerzés a balatonbogláriak ellen, ám a dunaújvárosi fiatalok mindenképpen szerették volna borítani a papírformát.
Sajnos az ifjúsági együttesnek erre nem sok sansza volt, mert a mieink nagyon rosszul kezdték a dunaújvárosi összecsapást, az első félidőben rengeteg hibával játszottak támadásban és védekezésben is, így a vendégek könnyedén léptek el Vártok Ákos együttesétől, s már a félidei szünethez érve 19-8-ra vezettek. A fordulás után rendezte sorait a DKKA, mely a játék minden elemébe feljavult, de hiába nyerte meg a második félidőt négy találattal, végül sima, 27-20-as vereséget szenvedett. Együttesünk azonban a kedvezőtlen eredmény ellenére is maradt a tabella negyedik helyén, s ennek megtartására reális esélye van a hátralévő nyolc fordulóban.
A juniorok több sebből vérezve, rengeteg hiányzóval várták az éllovas elleni bajnokit, ám akadémistáink nagyon felszívták magukat az összecsapásra, melynek első félidejében fej-fej mellett haladtak a csapatok, s a mieink elsősorban remek támadójátékuknak köszönhetően 16-15-ös előnyből várták a második felvonást. A szünet után sem csökkent a küzdelem intenzitása, óriási erőket mozgósított mindkét csapat a győzelem megszerzéséért, s egészen az utolsó pillanatokig nyílt maradt a csata. Az utolsó másodperceknek egygólos NEKA-vezetéssel vágtak neki a csapatok, s ugyan lett volna lehetőség az egyenlítésre, egy véleményes játékvezetői ítélet miatt nem hetest, csak időntúli szabaddobást kaptak fiataljaink, s mivel ez elhalt a vendégek blokkjában, így a vendégek örülhettek a 27-26-os sikernek. A vereség ellenére is elégedett volt azonban tanítványai teljesítményével Vártok Ákos edző, aki elsősorban együttese küzdeni tudását emelte ki az összecsapás után.
Eredmények
Ifjúsági bajnokság
DKKA – NEKA 20-27 (8-19)
Junior bajnokság
DKKA – NEKA 26-27 (16-15)
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.
2015-16 EHF Kupagyőztes




