„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Rudasosok ismét az országos döntőben!

DKKA utánpótlás
2019. dec. 19.
  • Facebook

Szombathelyre utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi középiskolások, és ha már ott voltak, akkor meg is nyerték a tornát.

 

A négycsapatos tornán egy pécsi és egy váci csapat mellett a helyiek vettek részt, akik ellen a bajnokságban a DKKA színeiben nemrégiben már megmérettettek, azonban akkor a szombathelyi gárda örülhetett. Az elődöntőben a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda csapatát verték a Rudasosok nagy fölénnyel (22-44), majd a döntőben a várakozásnak megfelelően a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium növendékei következtek. Kiélezett mérkőzésen a végén a mieink kerekedtek felül, és 33-30-as győzelmükkel a tornát megnyerve ők jutottak be az országos döntőbe, melyet Győrben rendeznek, a versenykiírás szerint 2020. január 23. és 26. között.

 

Aranyéremmel a nyakakban!

 

Torna elődöntők:

  • Vác, Madách Imre G. - Szombathely, Nagy Lajos G. 25-31
  • Pécs, PTE Gyakorló Isk. - Dunaújváros, Rudas G. 22-44

 

III. helyért:

  • Vác, Madách Imre G. - Pécs, PTE Gyakorló Isk. 38-23

 

Döntő:

  • Szombathely, Nagy Lajos G. - Dunaújváros, Rudas G. 30-33

 

Végeredmény:

  1. Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimáziuma és Kollégiuma
  2. Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
  3. Váci Madách Imre Gimnázium
  4. PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda

 

A DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimáziuma és Kollégiuma csapatának tagjai: Fodor Neszta, Gengeliczky Lili, Husti Hanna, Jónás Dorina, Koronczai Petra, Kovács Krisztina, Matucza Gabriella, Németh Kata, Papp Kitti, Rezneki Fanni, Szabó Tekla, Takács Cecília, Vass Víta, Veress Barbara. Felkészítő testnevelők: Horváth István és Illés Márton.

 

Gratulálunk a szép eredményhez!

További hírek

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

2023. már. 24.

Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

2023. már. 24.

Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

We did not give it up

Küzdelmes döntetlen Budaörsön

2023. már. 19.

Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

2023. már. 16.

Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Harminc percig élt a remény

Harminc percig élt a remény

2023. már. 11.

 Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat