„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Békéscsaba következik

2016. már. 25.
  • Facebook

Idegenben, a Békéscsaba elleni bajnokival folytatja az alapszakasz küzdelmeit együttesünk szombaton este.

Fájdalmas, 27-25-ös vereséget szenvedett szerdán együttesünk Siófokon, melyet elsősorban annak "köszönhettek" kézilabdázóink, hogy az első félidőben rengeteg hibát vétve hozták olyan helyzetbe magukat, amiből már nem tudtak visszakapaszkodni a második félidőben. A vereség egyben azt is jelentette, hogy a Siófok egy pontra megközelítette csapatunkat a tabellán, vagyis továbbra is teljesen nyílt maradt a harc az alapszakasz 3-4. helyének megszerzéséért, melyre a mieink mellett az Érdnek és a Balaton-partiaknak is van még esélye.

A Kohász kézilabdázói mindenesetre nem búslakodhattak sokat a siófoki vereség miatt, hiszen szombaton már újabb nagyon fontos mérkőzés vár Zdravko Zovko tanítványaira, akik este hat órától a Békéscsaba vendégeként lépnek pályára. Hétvégi ellenfelünk ugyan csak a tizedik helyen áll a táblázaton, mégsem számíthat könnyű mérkőzésre együttesünk, hiszen hazai környezetben bárki dolgát meg tudják nehezíteni Szabó Valériáék, akik biztosan elszántan várják utolsó hazai mérkőzésüket az alapszakaszban.
Mint azt együttesünk másodedzője, György László elmondta, az akarattal a mieinknél sincs probléma, ám ahhoz, hogy el tudják hozni a két pontot szombaton, muszáj lesz hatvan percen keresztül jó játszaniuk.

"Nem számítunk könnyű összecsapásra szombaton sem, a Békéscsaba sokat javult és gyorsult az őszi, tizenöt góllal megnyert mérkőzésünk óta, ráadásul hazai pályán szerepel, s otthon lényegesen jobban és veszélyesebben játszanak, mint idegenben. A mi siófoki mérkőzésünk nem úgy alakult, ahogy azt előzetesen elterveztük, s ennek elsősorban az volt az oka, hogy egy félidőnyi előnyt adtunk ellenfelünknek azzal, hogy az első harminc percben nagyon sok hibával, fegyelmezetlenül játszottunk. A legfontosabb feladatunk éppen ezért az lesz szombaton, hogy az első perctől az utolsóig fegyelmezetten, a támadásainkra és a védekezésre is odafigyelve kell játszania a csapat minden egyes pályára lépő tagjának" – fogalmazott György László.

 

További hírek

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

2023. már. 24.

Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

2023. már. 24.

Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

We did not give it up

Küzdelmes döntetlen Budaörsön

2023. már. 19.

Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

2023. már. 16.

Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Harminc percig élt a remény

Harminc percig élt a remény

2023. már. 11.

 Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat