„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ma már a Békéscsaba ellen

2016. szep. 28.
  • Facebook

A siker reményében várja ma esti mérkőzését együttesünk az idei szezonban még nyertelen Békéscsaba ellen.

Remekül kezdte a 2016/2017-es bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata, mely az MTK otthonában aratott 31-20-as sikert követően jó hajrával gyűrte le 24-20-ra a megyei rivális Alba Fehérvár KC-t, így két fordulót követően négy szerzett ponttal áll a tabella harmadik helyén. A székesfehérváriak elleni szép sikert követően azonban nem pihenhettek túl sokat kézilabdázóink, akik hétfőn már munkába álltak, hogy a lehető legjobban felkészüljenek következő bajnokijukra, melyet ma este hat órától játszanak a Békéscsaba ellen.

Együttesünk vetélytársa nem a legjobb előjelekkel készül a harmadik forduló összecsapására, hiszen első két találkozóján nem sikerült pontot szereznie: Skaliczki László csapata előbb Debrecenben kapott ki 31-19-re, majd az MTK elleni hazai mérkőzésen szenvedett 29-27-es vereséget. A nyáron jól igazoló, de több sérüléstől is sújtott Békéscsaba ennél azért lényegesen szebb kezdésről álmodott, s a papírforma, valamint az eddig nyújtott teljesítmény alapján szerdán sem ellenfelünk számít a favoritnak.

Nem az esélyekkel, sokkal inkább a csapat remélhetően jó teljesítményével foglalkozik azonban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakvezetése, s mint azt György László másodedző érdeklődésünkre elárulta, ahhoz, hogy a ma este hat órakor kezdődő dunaújvárosi mérkőzésen is sikernek örülhessenek, muszáj lesz ismét jól teljesíteniük.

"Visszatérve még egy kicsit a fehérvári mérkőzésünkre, látható volt, hogy egy nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, mely a nyáron remek külföldi válogatott játékosokat igazolt, s a magyar magja is nagy tudású kézilabdázókból áll. Nagyon nehéz, változatos és izgalmas mérkőzést játszottunk megyei riválisunkkal, ahol nagyon jól végrehajtottuk azt, amire készültünk, elsősorban a védekezésre koncentráltunk, aminek köszönhetően a kapusteljesítményünk is rendben volt, s végül ezzel tudtuk legyőzni a nagyon jó erőkből álló fehérváriakat. Ilyen előzmények után természetesen bizakodva várjuk a mai meccset, ám a Békéscsabát egy pillanatig sem lehet leírni, emlékezzünk csak a Kohász Kupán lejátszott mérkőzésünkre, melyen csak nagy küzdelemben tudtunk nyerni egyetlen góllal. Egy harcos, kemény csapatról van szó, aki az utolsó pillanatig fog küzdeni, s nem fogja feladni.Nagyon fontos, hogy nekünk nem szabad az elmúlt mérkőzésekből kiindulni, új meccs következik, s csak az dönt majd, hogy mit teszünk le szerdán a pályára. A Békéscsaba nem feltett kezekkel érkezik Dunaújvárosba, nem fogja tálcán kínálni a két pontot, nekünk ezt el kell venni tőlük, kemény védekezéssel, gyors lerohanásokkal. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kapuban ott egy olyan játékos áll majd Triffa Ágnes személyében, aki nagyon jól ismeri játékosainkat, de ez persze igaz fordítva is, mi is ismerjük őt, s ha felkészülünk rendesen, olyan elszántsággal játszunk, mint tettük azt az elmúlt két mérkőzésen, akkor szerdán is itthon tartjuk a bajnoki pontokat" – árulta el együttesünk másodedzője.

További hírek

Hazai edzőmérkőzés következik!

Hazai edzőmérkőzés következik!

2019. aug. 07.

Folytatva a felkészülést hazai környezetben, azon belül is helyben lép pályára felnőtt csapatunk!

Újabb siker a Fehérvár KC ellen

Újabb siker a Fehérvár KC ellen

2019. aug. 02.

Jól kezdett, majd hátrányba került, ám végül hat góllal nyert az Alba FKC elleni szekszárdi felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

Szoros vereség az Érd ellen

Szoros vereség az Érd ellen

2019. aug. 01.

Kiélezett, nagy küzdelemben szenvedett 25-23-as vereséget az Érd elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Dupla mérkőzés Szekszárdon

Dupla mérkőzés Szekszárdon

2019. júl. 31.

Az edzések és a játékos feladatok mellet két találkozót is vív felnőtt csapatunk.

A jövő a mi kezünkben van!

A jövő a mi kezünkben van!

2019. júl. 31. #DKKA utánpótlás

Meggyes Ritát, a DKKA nemrég kinevezett utánpótlás szakágvezetőjét kértük, meséljen kicsit a jövőképről, illetve a munkája során felmerülő kihívásokról.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat