„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A korrektség jegyében!

2017. feb. 22.
  • Facebook

Akadémiánk szakmai vezetése nem érti a Haladás vezetőedzőjének nyilatkozatát, melyet az NB I/B-s felnőtt pontvadászat hétvégi összecsapása után tett.

A hétvégén pályára lépett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia két NB I/B-s csapata is: a felnőttek mezőnyében induló juniorok, illetve a juniorok pontvadászatában részt vevő ifjúságiak is a Haladás VSE ellen húztak szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A dunaújvárosi fiatalok alaposan kitettek magukért mindkét mérkőzésen, hiszen a junior bajnokit 52-22-re, míg a felnőttek találkozóját 45-25-re nyerték. Utóbbi összecsapás azonban mégsem az eredmény miatt lett emlékezetes, hanem a vendégek szakvezetőjének nyilatkozata miatt. A Haladás VSE csapatát irányító Hamar Zoltán ugyanis csapata hozzáállásával elégedett volt, azt viszont erősen sérelmezte, hogy a DKKA juniorjai tulajdonképpen felnőtt NB I-es csapattal álltak fel, s mint azt a vaol.hu-nak adott értékelésében elmondta, nem érezte korrektnek akadémiánk lépését.

Ez a nyilatkozat érthetően rosszul esett a DKKA szakmai vezetésének, mely igyekezett azonnal tisztázni pár dolgot a hétvégi mérkőzéssel, akadémiánk céljaival kapcsolatban, s mint azt György László elmondta, finoman szólva sem értik a Haladás edzőjének kifakadását.

"Először is szeretném leszögezni, hogy soha nem volt célunk bármilyen mértékben befolyásolni a bajnokságot, mindig a lehető legjobb csapattal vágunk neki egy-egy mérkőzésnek, hiszen az NB I/B-s felnőtt bajnokság nagyon sokat jelent fiatal játékosaink számára. Talán Hamar Zoltán is fel tudja idézni, hogy ősszel, amikor 23-22-re legyőztek minket, szintén erős csapattal szerettük volna megtisztelni őket, ám a büki bajnokink egy időre esett az NB I-es fordulóval, amikor felnőtt, junior és ifjúsági csapatunk is az MTK ellen lépett pályára, s ugyan szerettük volna elhalasztani az NB I/B-s meccsünket, ebbe éppen ők nem mentek bele, szóval, ha már a korrektségről beszélünk, akkor erre is illenék emlékezni. Másrészről nem gondolom, hogy Gindeli Panna, Grosch Vivien, Hornyák Bernadett, Molnár Beatrix és Nick Viktória (az ő szerepeltetésüket kifogásolta a Haladás edzője) jelenleg NB I-es játékosok lennének. Mindannyian tehetséges játékosok, akik sokat dolgoznak céljaikért, s ezért felnőtt csapatban már képesek kiegészítő feladatok ellátására, ráadásul ketten közülük utánpótlás korúak. Akadémiánknak egyértelműen az a célja, hogy játékosaink valamikor NB I-es kézilabdázók legyenek, s igen, akár még meghatározóak is" – fogalmazott György László.

További hírek

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

2023. már. 24.

Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

2023. már. 24.

Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

We did not give it up

Küzdelmes döntetlen Budaörsön

2023. már. 19.

Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

2023. már. 16.

Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Harminc percig élt a remény

Harminc percig élt a remény

2023. már. 11.

 Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat