„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Itthon maradt a kettő pont

2018. jan. 27.
  • Facebook

Fordulatokban gazdag, izgalmas mérkőzésen sikerült 27-25-re legyőznünk ma este a Vác együttesét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A Vác elleni hazai mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este félkilenctől a akadémiánk felnőtt együttese. A forduló előtt mindössze egy pont választotta el egymástól a tabellán a két csapatot, vagyis egy győzelemmel a mieink megelőzték volna ötödik helyen álló vetélytársukat. A kezdésre nem is lehetett igazán panasza a hazai szakvezetésnek, mert az első négy gólból hármat a mieink szereztek, a védelem is jól működött, s Tomasevics is szép védésekkel ragadtatta tapsra a hazai drukkereket (3-1). A folytatásban is nagyon elszántan játszott a Kohász, Szekerczés és Dombi találatai után már 6-3-ra vezetett a 11. percben. Lett volna lehetőség arra is, hogy néggyel meglépjen ellenfelétől a DKKA, s bár Szekerczés büntetőjét védte Arenhart, a 17. percben mégis muszáj volt időt kérnie a vendégek vezetőedzőjének, mert a váciak hiába szereztek gólokat, cserébe rendre kaptak is, így a mieink biztosan őrizték előnyüket (9-6).

Nem jött azonban jókor Nick Viktória kiállítása, mely alatt minimálisra csökkentett hátrányát a Vác, s hiába kért időt György László, Arenhart kapus második üres kapura szerzett góljával a 21. percben egyenlített a vendégcsapat, majd egy újabb kihagyott hazai lövés után Jovetic is betalált, s a meccsen először hátrányba került együttesünk (10-11). Ekkor érezhetően hullámvölgybe kerültek a mieink, Jovetic hatodik találat után már kettővel mentek a vendégek, de Monori és a 2017/2018-as szezon első bajnoki gólját szerző Bulath révén gyorsan egyenlítettek a mieink (13-13). A félidő hajrájában azonban rendre a váciaknál volt az előny, s bár a mieink folyamatosan egyenlítettek, Klujber gólját a félidő végét jelző dudaszó miatt nem adták meg a játékvezetők, így a szünetre a 15-16-os állással vonultak a csapatok.

A térfélcsere után az első gólt ugyan Micijevic szerezte, ám a vendégek Kácsor és Jovetic révén tizenegy másodperc alatt szereztek kettőt, s újra a Kohásznak kellett rohannia az eredmény után (16-18). Szerencsére Szekerczés és Dombi találataival hamar egyenlített a Kohász, s miután Tomasevics védte Hornyák hetesét, már a vezetés megszerzéséért támadhatott együttesünk (20-20). Sajnos ekkor a túloldalon Klujber is büntetőt hibázott, majd ki is állították a hazai jobbszélsőt, de kivédekezte a hátrányt a DKKA, mely Micijevic átlövésével a 42. percben visszavette a vezetést ellenfelétől (21-20).

Sőt, miután Szekerczés is bevette a csere után visszatérő Arenhart kapuját, már kettővel mentek a mieink, akik többször is támadhattak a háromfás vezetés megszerzéséért, s bár több ziccert is kihagytak, az 51. percben Micijevic üres kapura szerzett találatával végre sikerült 25-22-re "megléptek" ellenfelüktől. Sokáig azonban ennek sem örülhettünk, mert a vendégek pillanatok alatt lőttek kettőt, így újra teljesen nyílt lett a meccs, s az 55. percben még mindig lehetetlen volt megjósolni, hogy ki örülhet a végén (26-25). Ehhez Micijevic hetedik pontos átlövésével a mieink kerültek közelebb, majd Szalai kiállítása alatt Kovács és Souza is büntetőt hibázott, így az utolsó percnek kétgólos előnyből vágott neki együttesünk, mely ezt az időszakot már lepörgette, s végül nagyon fontos, 27-25-ös győzelmet aratott, mellyel feljött a bajnoki tabella ötödik helyére.

György László: - A második félidőben mindössze kilenc gólt kaptunk, ez árulkodó. Azzal tudtuk megnyerni a mérkőzést, hogy a térfélcsere után feljavult a védekezésünk, mely mögött megvolt a jó kapusteljesítmény is. Nagyot küzdöttek ma a lányok, megvoltak a jó egyéni teljesítmények is, gratulálok a csapatnak a fontos két pont megszerzéséhez.

DKKA – Vác 27-25 (15-16)

DKKA: Tomasevics – Kazai 5, Szalai, Micijevic 7, Cifra, Szekerczés 9, Grosch. Csere: Oguntoye (kapus), Nick, Dombi 3, Monori 1, Bulath 1, Klujber, Kovács, Takács D. 1. Vezetőedző: György László.

(főoldali kép: dunaujvaros,com/sándor judit felvétele)

További hírek

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

2023. már. 24.

Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

2023. már. 24.

Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

We did not give it up

Küzdelmes döntetlen Budaörsön

2023. már. 19.

Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

2023. már. 16.

Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Harminc percig élt a remény

Harminc percig élt a remény

2023. már. 11.

 Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat