„ACÉL A SZÍV!”
Fontos két pontot szereztünk
A két héttel ezelőttinél lényegesen nagyobb csatában, de itthon tartotta a bajnoki pontokat a Békéscsaba elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Azok után, hogy két héttel ezelőtt a Magyar Kupa negyeddöntőjében 35-25-re legyőzte ellenfelét, ma este újra a Békéscsabával mérte össze erejét akadémiánk felnőtt együttese, ám ezúttal a K&H női kézilabda ligában szerettek volna sikert aratni György László tanítványai.
A Kohász kézilabdázói azonban most nem kezdtek túl jól, mert hiába váltotta gólra első helyzetét Sirián, erre három percen belül hárommal válaszolt a Békéscsaba. Sokat szerencsére nem kellett várni az egyenlítésre, mert Nick beállóból, Kazai gyors indításból köszönt be Balog kapusnak, majd Szalai szép betörése után ismét dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző a 8. percben (5-4). Elég volt azonban egy-egy támadásban és védekezésben elkövetett hiba, s Walfisch vezérletével ismét átvette a vezetést a vendégcsapat, de Kazai, Szekerczés, majd Grosch góljai után mégis a liláknak kellett időt kérniük a játékrész derekán (11-9).
Úgy tűnt azonban, hogy ez sem segített a vendégeken, mert Csapó védései után Szekercés ismét betalált, s mikor Szalai jó tíz méterről elengedett átlövése is befért a bal alsóba, már 14-10-es vezetésnek örülhettünk. Ezzel még nem volt vége a mieink szárnyalásának, mert a Kohász a folytatásban is egy sebességi fokozattal magasabban játszott ellenfelénél, s 24. percben már hat góllal állt jobban a vendégeknél (16-10). A nagy rohanásban persze akadtak azért hibák is, de a félidőből hátralévő időben már megtartotta előnyét a Kohász, így a szünetre 18-12-es dunaújvárosi vezetéssel vonultak a csapatok.
A biztosnak tűnő előny tudatában sem vehetett azonban vissza együttesünk a fordulás után, főleg azért, mert Vukajlovics duplájával három perc alatt feljött négyre a vendégcsapat, mely a 35. perc legvégére megfelezte félidei hátrányát (19-16). A kisebb gödörből Szalai és Grosch igyekezett kirángatni a Kohászt, ám továbbra is akadozott a játék, így György Lászlónak már a 39. percben időt kellett kérnie (21-17). A rövid pauza után sikerült is újra meglógni hat góllal, ám a Békéscsaba nem adta fel, két ásza, Walfisch és Vukajlovics vezérletével sorozatban szerzete góljait, s a 47. percre minimálisra csökkentette hátrányát (25-24).
Rengeteg volt a hiba akkor a Kohász játékában, jött is György László harmadik időkérése, mely után Grosch átlövésből törte meg a mieink hosszú gólcsendjét, majd miután Dombi Luca is betalált, már Horváth Rolandnak kellett magához hívnia tanítványait a 48. percben (27-24). A kapuba visszaállt Csapó védése után azonban Szalai is betalált, ám továbbra sem nyugodhattunk meg, mert Marincsák és Dombi Kata ismét felhozta kettőre a vendégeket (28-26). Amikor nagyon kellett, Csapó Kyra mutatott be bravúrt, majd Szekerczés lőtt pontosan, de Walfischt továbbra sem tudtuk tartani, így komoly izgalmakat ígért az utolsó kettő perc is (30-28). Egy kihagyott hazai ziccer után emberelőnyben támadhatott a Békéscsaba, ám a vendégek is hibáztak, így ha nehezen is, de begyűjtötte a pontokat a DKKA gárdája, mely újabb sikerével egy pontra felzárkózott a nyolcadik DVSC mögé.
DKKA – Békéscsabai ENKSE 30-28 (18-12)
DKKA: Csapó – Grosch 5, Szekerczés 9, Sirián 2, Szalai 5, Ferenczy 3, Kazai 4. Csere: Vártok (kapus), Cifra, Nick 1, Bouti, Monori, Dombi 1. Vezetőedző: György László.
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.