„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Egri túra a kupában is
2013. nov. 07.Az Eger együttese ellen játszik csapatunk a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A találkozóra vetélytársunk otthonában kerül sor november 20-án, s a továbbjutásról ez az egy mérkőzés dönt majd.
Már előre néznek
2013. nov. 06.Nem töltötte tétlenül az elmúlt három hetet együttesünk, mely kemény fizikai munkával készül a továbbra is előtte álló bajnoki és kupafeladatokra. Az elvégzett felkészülésről, s a közeljövő terveiről csapatunk kapitányát, Ferling Bernadettet faggattuk.
Biztosan tovább
2013. okt. 29.Nem okozott gondot csapatunknak az NB I/B Nyugati Csoportját vezető Budaörs legyőzése a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Együttesünk 35-24 arányban nyerte a két gárda ma esti összecsapását, így továbbjutott a sorozat negyedik fordulójába.
Budaörs ellen a kupában
2013. okt. 29.Hosszú szünet után játszik újra tétmérkőzést együttesünk, mely ma este hét órától a Budaörs vendégeként lép pályára a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A cél természetesen a továbbjutást jelentő győzelem megszerzése lesz a mieinknél.
Küzdelmes iksz Siófokon
2013. okt. 19.Pontosan távozott a Siófok otthonából együttesünk, mely egy igen küzdelmes mérkőzésen ért el 24-24-es döntetlent a Balaton-parti egylet ellen. Volt esély a sikerre is, de most legyünk elégedettek az egy ponttal is, ami később még sokat is érhet.