„ACÉL A SZÍV!”
Idegenben kezdjük a finálét
Már a Liga Kupa döntőjének első meccsén előnyt szerezne akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny otthonában.
Nem sokat pihenhetett az Érd elleni vasárnapi bajnoki győzelem után a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, melyre ma már újabb feladat vár, ugyanis este negyed héttől Kozármislenyben lép pályára együttesünk a Liga Kupa döntőjének első összecsapásán. A bajnokságban meglehetősen hullámzóan játszott idén Vágó Attila gárdája, ám a Liga Kupában egyenletes, jó teljesítményt nyújtott a csapat, mely a csoportkörben, illetve az egyenes kieséses szakaszban is megnyerte összes mérkőzését, s természetesen erre készül ma este is.
Kézilabdázóink ma esti ellenfele az F-csoportban vágott neki a sorozat küzdelmeinek, s négy győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a negyeddöntőbe, ahol a NEKA csapatát búcsúztatta, míg a fináléba jutásért vívott csatában a Kispest ellen győzött kétszer is, így megérdemelten játszhat döntőt a Liga Kupa idei kiírásában. A Kozármisleny alakulata az NB I/B Nyugati csoportjában is jól szerepelt, s ugyan egy találkozója még hátravan a bajnokságból, már biztos, hogy a második helyen fejezi be a szezon küzdelmeit.
Vetélytársunk keretében több volt NB I-es játékos is található, Víg Vivien négy, Hosszu Boglárka három, Hornyák Bernadett egy szezont töltött el Dunaújvárosban, míg a Kozármisleny házi gólkirálya, Polics Tímea nyártól lesz akadémiánk felnőtt együttesének játékosa. A papírforma ezzel együtt a mieink sikerét ígéri, s bár az biztos, hogy nem lehet félvállról venni az ellenfelet, Vágó Attila tanítványai egyértelműen a győzelem reményében vágnak neki a ma esti összecsapásnak.
További hírek
Újabb siker a Fehérvár KC ellen
2019. aug. 02.Jól kezdett, majd hátrányba került, ám végül hat góllal nyert az Alba FKC elleni szekszárdi felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.
Szoros vereség az Érd ellen
2019. aug. 01.Kiélezett, nagy küzdelemben szenvedett 25-23-as vereséget az Érd elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Dupla mérkőzés Szekszárdon
2019. júl. 31.Az edzések és a játékos feladatok mellet két találkozót is vív felnőtt csapatunk.
A jövő a mi kezünkben van!
2019. júl. 31. #DKKA utánpótlásMeggyes Ritát, a DKKA nemrég kinevezett utánpótlás szakágvezetőjét kértük, meséljen kicsit a jövőképről, illetve a munkája során felmerülő kihívásokról.
Željana Stojakkal beszélgettünk
2019. júl. 28.Új kapusunkat interjúvoltuk meg a szekszárdi edzőtábor előtt.