„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Elkészült a sorsolás

2021. júl. 23.
  • Facebook

Hazai pályán kezdi, s itthon is fejezi be a 2021/2022-es bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottsága elkészítette a 2021/2022-es női bajnoki szezon sorsolását. A tizennégy csapatos mezőnyben természetesen idén is ott lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia gárdája, mely a tavalyi szezonhoz hasonlóan hazai környezetben, a Szombathely elleni összecsapással vág neki a pontvadászatnak szeptember 12-én. Vágó Attila tanítványai a második fordulóban Budaörsre látogatnak, míg a bajnoki címvédő Ferencváros ellen az ötödik fordulóban, október 24-én méretik meg magukat hazai környezetben. A bajnokság első köre január 30-án ér véget, míg a szezon utolsó meccsét a Kisvárda ellen játssza együttesünk május 22-én, hazai pályán. Egyelőre a bajnoki fordulók hétvégéi kerültek kijelölésre, a csapatok egyeztetései alapján természetesen ezek a dátumok később még módosulni fognak és kiegészülnek a kezdési időpontokkal.

 

A DKKA bajnoki sorsolása

1.  forduló 2021.09.12 Dunaújvárosi KKA - Szombathelyi KKA
2.  forduló 2021.09.19 Budaörs – Dunaújvárosi KKA
3.  forduló 2021.09.26 Dunaújvárosi KKA – Váci NKSE
4.  forduló 2021.10.02 Mosonmagyaróvári KC – Dunaújvárosi KKA
5.  forduló 2021.10.24 Dunaújvárosi KKA – FTC
6.  forduló 2021.10.31 Érd – Dunaújvárosi KKA
7. forduló 2021.11.07 Dunaújvárosi KKA – MTK Budapest
8.  forduló 2021.11.14 Dunaújvárosi KKA – Alba FKC
9.  forduló 2021.11.20 DVSC – Dunaújvárosi KKA
10.  forduló 2021.12.29 Dunaújvárosi KKA – Siófok KC
11.  forduló 2022.01.16 Vasas SC – Dunaújvárosi KKA
12.  forduló 2022.01.23 Dunaújvárosi KKA – Győri ETO KC
13.  forduló 2022.01.30 Kisvárdai KC – Dunaújvárosi KKA
14.  forduló 2022.02.13 Szombathelyi KKA – Dunaújvárosi KKA
15.  forduló 2022.02.20 Dunaújvárosi KKA – Budaörs
16.  forduló 2022.02.26 Váci NKSE – Dunaújvárosi KKA
17.  forduló 2022.03.13 Dunaújvárosi KKA – Mosonmagyaróvári KC
18.  forduló 2022.03.20 FTC – Dunaújvárosi KKA
19.  forduló 2022.03.27 Dunaújvárosi KKA – Érd
20.  forduló 2022.04.03 MTK Budapest – Dunaújvárosi KKA
21.  forduló 2022.04.10 Alba FKC – Dunaújvárosi KKA
22.  forduló 2022.04.14 Dunaújvárosi KKA – DVSC
23.  forduló 2022.05.01 Siófok KC - Dunaújvárosi KKA
24.  forduló 2022.05.08 Dunaújvárosi KKA – Vasas SC
25.  forduló 2022.05.15 Győri ETO KC – Dunaújvárosi KKA
26.  forduló 2022.05.22 Dunaújvárosi KKA – Kisvárdai KC

 

További hírek

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

Ne feledd, most Te is segíthetsz!

2023. már. 24.

Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen

2023. már. 24.

Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

We did not give it up

Küzdelmes döntetlen Budaörsön

2023. már. 19.

Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

Budaörsön folytatjuk a bajnokságot

2023. már. 16.

Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Harminc percig élt a remény

Harminc percig élt a remény

2023. már. 11.

 Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat