„ACÉL A SZÍV!”
Hajrávereség Kisvárdán
Bár egészen az 55. percig volt esélye a pontszerzésre, végül 29-26-os vereséget szenvedett felnőtt együttesünk a Kisvárda otthonában lejátszott bajnoki találkozón.
A tabellán éppen a mieink előtt álló Kisvárda otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától, s bár a közelmúlt sérülései, betegségei miatt továbbra sem volt ideális a helyzetünk. Egyesületünkből továbbra is hiányzott két légiós átlövőnk, Dominika Mrmolja és Jana Šustková, illetve nem állhatott a csapat rendelkezésére Nick Viktória és Horváth Gréta sem, ennek ellenére a cél természetesen az volt, hogy elhozzuk a két pontot ellenfelünktől.
A kezdésre nem is lehetett semmi panasza a Kohászért szurkolóknak, mert nagyon jól állt bele a meccsbe együttesünk, mely Borgyos, Szalai és Weisheitel találatainak köszönhetően a 11. percben már 5-2-re vezetett. Úgy tűnt, a folytatás is a mieink szája íze szerint alakul, mert kézilabdázóink továbbra is jobban, pontosabban játszottak a házigazdáknál, így a 13. percben már időt kellett kérnie a vendéglátóknak (3-7). A rövid pauza és a Kisvárda feljavuló védekezése sajnos megtörte a mieink lendületét, így egyre fogyott az előnyünk, s a 21. percre teljesen nyílt lett a meccs (8-9). A hajrának hiába vághattunk neki kétgólos fórral, az utolsó öt percben nem tudtunk kapuba találni, s bár ez csak kétszer jött össze a hazaiaknak is, ez egyben azt is jelentette, hogy a szünetre 13-13-as állással vonultak a felek.
A térfélcserét követően fordulatos, nagy csatát vívtak egymással a csapatok, melyben hol a mieink, hol a Kisvárda állt jobban egy-két találattal, s egészen az ötvenedik percig megjósolhatatlan volt, hogy ki örülhet majd az egyre parázsabb csata végén (22-21). A véghajrához közeledve sajnos egyre többször állította megoldhatatlan feladat elé támadóinkat a kisvárdai védelem, s bár az 55. percben még így is csak egy gól volt a hátrányunk, egy 4-0-s sorozattal végleg eldöntötte a találkozót a házigazda, mely 29-26-os győzelmével otthon tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Kisvárda Master Good SE - DKKA 29-26 (13-13)
DKKA: Bartulović 1, Fodor, Szalai 5, Bulath 4, Borgyos 5, Kukucska 1, Weisheitel 3. Cserék: Hlogyik, Wéninger (kapusok), Farkas 5, Kazai 1, Matucza, Polics 1. Edző: Vágó Attila.
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.