„ACÉL A SZÍV!”
Együtt marad a csapat!
Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.
Akadémiánk jövő évi felnőtt keretének kialakításának első fázisa minden esetben a jelenleg a csapathoz tartozó játékosokkal történő egyeztetés. Szerencsére a tárgyalások flottul mentek, s bár távozók akadnak, illetve jövőre egy valód ikonnal is kevesebben leszünk a pályán, ennek ellenére nem beszélhetünk a keret kicserélődéséről a DKKA esetében; bizakodva mondhatjuk, együtt marad csapatunk magja.
A jövő évi keret kapcsán az már korábban kiderült, hogy jövőre is nálunk pattogatja a labdát Borgyos Panna, aki mellé Arany Rebeka és Poczetnyik Luca személyében további két játékos érkezik a Debreceni Vasutastól kölcsönbe a két piros-fehér együttes megállapodása nyomán.
Meghosszabbította szerződését csapatkapitányunk Szalai Babett, aki immáron nyolcadik szezonját kezdi meg a csapatunkkal, mellette ugyancsak számíthatunk balszélsőnk, Kazai Anita rutinjára is a következő szezonban, aki 2017 óta felnőtt együttesünk tagja. Szintén marad a tősgyökeres újvárosinak mondható Krupják-Molnár Beatrix és Nick Viktória, akik még akadémistaként csatlakoztak a DKKA-hoz 2013-ban, illetve 2015-ben.
Akadémiánk az elmúlt időszakban is nagy hangsúlyt fektetett a saját nevelésű játékosok megtartására, Fodor Neszta, Matucza Gabriella és Takács Cecília továbbra is élő szerződéssel rendelkeznek.
Végy egy jó kapust, tartja a mondás, csapatunknak több kiváló hálóőre is van és ez így marad jövőre is, hiszen Gabrijela Bartulović és Wéninger Alexa is az egyesület kötelékében marad a 2022/23-as szezonban.
Ugyancsak számíthatunk Kukucska Viktória, illetve német beállónk, Saskia Weisheitel játékára, illetve hatalmas örömünkre szolgál, hogy a rendkívül tehetséges fiatal irányító, Farkas Johanna játékjogát a tavalyi kölcsönjáték után végleg megszerezte az egyesületünk, így házi góllövőlistánk vezetője jövőre biztosan a Kohász mezét viseli majd.
Sajnos eljött az a pillanat is, hogy Bulath Anita három évtizedet átölelő játékos pályafutása véget ér. De nem búcsú ez, csak változás, Buli, aki ezer szállal (és majdnem ennyi góllal) kötődik Dunaújvároshoz, a korábbi bejelentésnek megfelelően a jövőben szakmai igazgatói szerepkörben folytatja a munkát Akadémiánkon.
Távozik azonban az egyesülettől két légiósunk, a cseh Jana Šustková és a szlovén Dominika Mrmolja, és ugyancsak nem lesz csapatunk keretének Hlogyik Petra, Horváth Gréta illetve Polics Tímea. Az ő játékukat, illetve segítségüket nagyon köszönjük, sok szép sikert kívánunk nekik a jövőben.
Összességében kijelenthető tehát, hogy a játékoskeretünk nagy része egyben marad, hiszen az idei szezonból nem kevesebb, mint tizenhárom játékosra a következő szezon során is számíthatunk. A 2022/23-as szezon további erősítéseivel kapcsolatban hamarosan további hírekkel jelentkezünk.
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.