„ACÉL A SZÍV!”
Bátor játék és magabiztos győzelem
Szépen hajrázott a hazai csapat, de a második felvonásban hatékonyabban játszó akadémistáink 32-29-es győzelemmel hozták el a két pontot az Érd Arénából!
Idegenben lépett pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában ma este hat órától, s bár a vendéglátók csak az utolsó előtti helyen álltak a tabellán, nagyon nehéz meccs várt Rapatyi Tamás csapatára.
Ez korán be is bizonyosodott, ugyanis hiába szerezték a mérkőzés első találatát Szalai révén a mieink, a hazaiak hamar fordítottak. Együttesünk többször is egalizált, majd 4-3-nál újra magához ragadta a vezetést, ám erre egy 3-0-s etappal válaszolt ellenfele, mely a 12. percben először vezetett két góllal (6-4). Kézilabdázóink Kazai, Farkas és Arany találataival egyenlítettek és fordítottak, de az első kilenc hazai gólból hetet szerző Csákival nem bírtak, így nem tudtak meglépni ellenfelüktől sőt, a 22. percben ismét érdi fórt mutatott az eredményjelző (11-10). A játékrész hajrájára nagyon összekapták magukat akadémistáink, akik Farkas és Borgyos góljai után először vezettek kettővel, majd Oguntoye megfogott, Szalai viszont értékesített egy hetest, így a szünetre már 17-14-es előnnyel vonulhattak kézilabdázóink.
Akik annak ellenére is remekül kezdték a második felvonást, hogy az első gólt a hazaiak szerezték, ugyanis a folytatásban Szalai és Borgyos egy-egy, míg Fodor két alkalommal vette be a hazai kaput, s hiába kért időt az érdi alakulat, a 34. percben már 21-15-re vezettek akadémistáink. A hazaiak továbbra sem tudtak mit kezdeni a dunaújvárosi védelemmel és Oguntoye Viktóriával, így együttesünk tovább növelte előnyét, s szűk negyven perc után már nyolcgólos fórnak örülhetett (16-24).
A vendéglátók persze ekkor sem adták fel, de kézilabdázóink nagyon rutinosan tartották hat-nyolcgólos vezetésüket még kettős emberhátrányban is (22-28). Az utolsó tíz percben nagy hajrát nyitottak az érdiek, s miközben a mieink több támadást is elhibáztak, az 57. perchez érve megfelezte hátrányát ellenfelünk, így muszáj volt időt kérnie Rapatyi Tamásnak is (27-30). Bár a következő gólt is a hazaiak szerezték, Weisheitel és Farkas találatai végleg eldöntötték a meccset, melyet végül 32-29-re nyertek meg akadémistáink, és a győzelem, valamint az ezzel járó két pont megszerzésével ismételten bizonyították, hogy csapatunkkal az idei szezonban számolni kell.
Érd - DKKA 29-32 (14-17)
Gólszerzőink: Poczetnyik 6, Szalai 5, Farkas 5, Kazai 4, Borgyos 4, Fodor 2, Arany 2, Weisheitel 2, Krupják-Molnár 1, Nick 1.
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.