„ACÉL A SZÍV!”
Számolni kell velünk!
Óriási siker a hazai szezonzárón!
Utolsó hazai mérkőzését játszotta a 2022-es esztendőben akadémiánk felnőtt együttese, mely a Siófok gárdáját látta vendégül ma délután öt órától. A találkozó előtt a védekezés fontosságára hívta fel Rapatyi Tamás vezetőedző, s az első öt percben igyekeztek is ezt bizonyítani a csapatok, mert ennyit kellett várni az első találatra, melyet Szalai révén a mieink szereztek. A Siófok gyorsan válaszolt, majd megtette ezt a következő három hazai gól után is, így a 13. percben 4-4-et mutatott az eredményjelző.
Nagyobb gondot jelentett, hogy az egyre keményebb siófoki védekezés többször állította megoldhatatlan feladat elé a mieinket, akik ötödik góljukat csak 17. percben szerezték Farkasnak köszönhetően, de ez is csak az egyenlítéshez volt elég (5-5). A folytatásban kétszer egalizáltak a mieink sőt, Poczetnyik átlövésével újra nálunk volt az előny, s jöhetett az első Balaton-parti időkérés (8-7). A folytatás óriási csatát hozott, a kemény küzdelemben a gólok mellett kiállításokból sem volt hiány, ám hiába vezettünk a 26. percben még 12-10-re, a hajrában egy 3-0-s sorozattal fordított az ellenfél, így Nick utolsó másodpercekben szerzett gólja kellett ahhoz, hogy 13-13-mal vonuljanak pihenőre a csapatok.
A térfélcsere után Borgyos az akadémistákat juttatta előnyhöz, ám erre sorozatban három góllal válaszolt a Siófok, így újra a mieinknek kellett futniuk az eredmény után (14-16). Kézilabdázóink persze nem roppantak meg, gyorsan egalizáltak, s miközben védekezésük is egyre inkább feljavult, támadásban is sokkalpontosabb vált játékuk, így Arany és Szalai újabb góljai után megint időt kellett kérnie a Siófoknak a 44. percben (20-18). Ez sem segített azonban a vendégeknek, átlövést, hetest hibáztak, így a következő három gólt is a mieink szerezték, s a 47. percben már 23-18-as vezetésnek örülhettünk.
Nem sokáig, mert a Siófok is kivágott egy 3-1-es sorozatot, így muszáj volt Rapatyi Tamásnak is időt kérnie, hogy rendezze a sorokat (24-21). A következő gólt is a vendégek szerezték, ezért nagyon kellett Poczetnyik szép átlövése, ám ismét feljött kettőre a Siófok, ráadásul a mieink hetest hibáztak, így nagy izgalmakat ígértek az utolsó percek (25-23). Főleg úgy, hogy újabb hetest hagyott ki együttesünk, miközben a túloldalon Debreczeni-Klivinyi betalált, s már csak egy gól volt az előnyünk (25-24). Az utolsó dunaújvárosi támadás sajnos kimaradt, így a Siófok az egyenlítésért támadhatott fél perccel a vége előtt, ám egy támadó szabálytalanság véget vetett a meccsnek, melyet a mieink nyertek 25-24-re, így kilencedik meccsén aratott ötödik győzelmével feljött a tabella negyedik helyére.
DKKA - Siófok KC 25-24 (13-13)
DKKA: Bartulovic - Arany 4, Borgyos 4, Szalai 4, Weisheitel 1, Horváth 1, Kazai 2. Csere: Oguntoye (kapus), Fodor, Farkas 3, Matucza 1, Poczetnyik 3, Krupják-Molnár 1, Farkas, Agócs, Nick 1. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.