„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség az évzárón

2022. dec. 22.
  • Facebook

Hiába a jó első huszonöt perc, a térfélcsere után túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy legyen esély a pontszerzésre a Vác otthonában lejátszott bajnokin.

A Vác otthonában lépett pályára, s fejezte be az idei esztendő küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától. Vezetőedzőnk a védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet, s a mieink ennek megfelelően vágtak is neki a csatának, s az első öt percben nem nagyon engedték lövőhelyzetbe ellenfelüket, ráadásul Kazai és Borgyos révén kétszer is bevették a hazai kaput. A folytatásra feljavultak a házigazdák, s bár a 10. perc elejéig tartotta kétgólos előnyét együttesünk, 2-4 után hullámvölgybe kerültek kézilabdázóink, hetest, ziccert is hibáztak, s védekezésük is felpuhult, így 5-4-es hazai vezetésnél időt kellett kérnie Rapatyi Tamásnak a 16. percben.

A mieink közel nyolcperces gólcsendjét Krupják-Molnár törte meg, s ugyan ekkor a Vác már kettővel vezetett, Farkas és Arany találataival tartotta a lépést ellenfelével együttesünk sőt, a 22. perc elején kiegyenlített (8-8). Hiába álltunk azonban a 27. percben még 10-10-re, a félidő hajráját sajnos nagyon elrontottuk, a hazaiak emberhátrányban is rendre eredményesek voltak, míg a mieink több ziccert is kihagytak, így kettő, majd három góllal is ellépett a Vác, mely a szünetre már 15-12-es vezetéssel vonulhatott.

Ugyan a második felvonás első találatát a mieink szerezték, sok örömünk nem volt ebben a harminc percben, mert szűk hét perc elteltével már 20-15-re vezetett a dunaújvárosi hibákat rendre kihasználó házigazda. Kézilabdázóink a folytatásban is pontatlanul játszottak, s hiába kért újra időt Rapatyi Tamás 24-18-nál a 44. perc elején, egy újabb 3-0-s sorozattal végleg eldöntötte a meccset a váci alakulat (27-19). A vendéglátók sajnos a véghajrában is eredményesebben játszottak akadémistáinknál, így tovább növelték fórjukat, s végül 34-23-as győzelemmel gyűjtötték be a pontokat.

 

Praktiker-Vác - DKKA 34-23 (15-12)

DKKA: Bartulovic - Szalai 5, Horváth 3, Nick, Weisheitel, Borgyos 1, Arany 3. Csere: Oguntoye (kapus), Kazai 2, Farkas J. 6, Matucza, Poczetnyik, Krupják-Molnár 3, Fodor, Agócs, Farkas K. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

További hírek

Újabb siker a Fehérvár KC ellen

Újabb siker a Fehérvár KC ellen

2019. aug. 02.

Jól kezdett, majd hátrányba került, ám végül hat góllal nyert az Alba FKC elleni szekszárdi felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

Szoros vereség az Érd ellen

Szoros vereség az Érd ellen

2019. aug. 01.

Kiélezett, nagy küzdelemben szenvedett 25-23-as vereséget az Érd elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Dupla mérkőzés Szekszárdon

Dupla mérkőzés Szekszárdon

2019. júl. 31.

Az edzések és a játékos feladatok mellet két találkozót is vív felnőtt csapatunk.

A jövő a mi kezünkben van!

A jövő a mi kezünkben van!

2019. júl. 31. #DKKA utánpótlás

Meggyes Ritát, a DKKA nemrég kinevezett utánpótlás szakágvezetőjét kértük, meséljen kicsit a jövőképről, illetve a munkája során felmerülő kihívásokról.

Željana Stojakkal beszélgettünk

Željana Stojakkal beszélgettünk

2019. júl. 28.

Új kapusunkat interjúvoltuk meg a szekszárdi edzőtábor előtt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat