„ACÉL A SZÍV!”
Siker az MTK ellen
Az MTK Budapest gárdájával játszott ma délután edzőmérkőzést együttesünk, mely végül 30-23 arányban gyűrte le ellenfelét.
Újabb felkészülési találkozót játszott ma délután együttesünk, mely fél háromtól az MTK Budapest gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Együttesünkben már ott voltak a válogatottaktól visszatérő játékosok is, így Ferling Bernadett kivételével szinte a teljes csapat Mátéfi Eszter vezetőedző rendelkezésére állt. Az összecsapás kiválóan szolgálta együttesünk felkészülését a bajnoki elődöntőre, hiszen csapatunk minden játékosa pályára léphetett a 30-23-as dunaújvárosi győzelemmel véget ért találkozón.
További hírek
Ne feledd, most Te is segíthetsz!
2023. már. 24.Kérjük, hozd el magaddal az adományokat az Érd elleni mérkőzésre!
Fontos pontokra hajtunk az Érd ellen
2023. már. 24.Hazai környezetben, az Érd elleni összecsapással folyatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Küzdelmes döntetlen Budaörsön
2023. már. 19.Óriási csatában, nagyot küzdve ért el értékes döntetlent akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában lejátszott bajnokin.
Budaörsön folytatjuk a bajnokságot
2023. már. 16.Nem vár könnyű feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a Budaörs vendégeként lép pályára az NB I újabb fordulójában, szombaton este hat órától.
Harminc percig élt a remény
2023. már. 11.Hiába vezetett az első félidő nagyobbik részében, a térfélcsere után támadásban és védekezésben sem tudott jó teljesítményt nyújtani együttesünk a Mosonmagyaróvár ellen, így nem volt esélye még a szoros meccsre sem.