„ACÉL A SZÍV!”
Szoros mérkőzésen kikapott a DKKA U18-as csapata Győrben
Nagyot küzdött Virág Roland csapata, de sajnos nem sikerült megnyerni a szezonnyitó bajnokit.
A korosztályos bajnokság nyitányaként Győrbe látogattak fiataljaink, akik közül sajnos többen sérüléssel bajlódtak. Ennek ellenére az első harminc percben tartani tudtuk a lépést a házigazdákkal, így 11:11-es félidővel vonulhattak pihenőre a felek.
Szünet után állandósulni látszott a két-három gólos győri előny, amit a mérkőzés végéig meg is tudtak tartani és végül 23-20-as eredménnyel zárult a találkozó.
Mindezek ellenére minden dícséretet megérdemelnek a DKKA fiataljai akik a következő fordulóban majd az Érd csapatát fogadják hazai pályán.
Serdülő I.osztály-Nyugat | 1.forduló
2024.09.05. 14:00
Győri Audi ETO KC - DKKA 23-20 (11-11)
Nagyot küzdött a DKKA U18-as csapata
További hírek
Van még munka bőven!
2017. aug. 11.Kilencgólos sikert arattunk a szlovák bajnok Michalovce ellen, de a támadójátékon és a helyzetkihasználáson is lehet még javítani.
Biztos győzelem hazai pályán
2017. aug. 10.Nagyon sima, 40-26-os győzelmet aratott együttesünk a Szeged elleni felkészülési találkozón.
Serdülő és ifjúsági tornák
2017. aug. 09. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás tornákat szervez csütörtökön és pénteken. Szeretettel várjuk a szurkolókat!
Remek viborgi napok
2017. aug. 07.Kiváló körülmények között, csak a munkára összpontosíthattak dániai edzőtáborukban akadémiánk felnőtt kézilabdázói.
Döntetlen a Viborg ellen
2017. aug. 05.Nagy csaátban ért el 26-26-os döntetlent a Viborg elleni mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.