„ACÉL A SZÍV!”
DKKA-MOL ESZTERGOM | Nem feltett kézzel várjuk ellenfelünk!
A tavalyi harmadik Esztergom elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata szombaton délután öt órától.
Nem úgy kezdtük első bajnokinkat, ahogy azt reméltük, ugyanis kézilabdázóink 27-25-ös vereséget szenvedtek a Vasas otthonában. Bár jól küzdöttünk de túl sok helyzetet hagyott kihasználatlanul.
A folytatásban egy még nehezebb ellenfél vár ránk a Mol Esztergom alakulatában. Ellenfelünk már két fordulón van túl, s bár a Fraditól kikaptak, de az előző fordulóban a Budaörs ellen 10 góllal győzni tudtak, így a tabella 6.helyéről várják a találkozót.
Ami a mieinket illeti a héten kemény munka folyt az edzéseken, az elemzések után igyekezett a szakmai stáb minden hibát kijavíttatni a lányokkal, így felkészülten várjuk a mérkőzést.
Bár nem a mieink számítanak a hétvégi összecsapás esélyesének, de vezetőedőnk bízik abban, hogy meg tudjuk nehezíteni az Esztergom dolgát :
– Tisztában vagyunk az Esztergom tavalyi bajnokságban elért helyezésével, illetve a nyári igazolásaival, mi viszont azt tudjuk garantálni, hogy szívünket és lelkünket is kitesszük a pályára és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég. Veszíteni valónk nincs, pont az előbb említett okok miatt, én arra kértem a lányokat, felszabadultan kézilabdázzanak és amit tudnak, azt tegyék ki a pályára.
Időpont: 2025.09.12. 17.00 óra
Helyszín: Dunaújvárosi Sportcsarnok
További hírek
We're almost in the next round
2018. Oct. 13.A clear victory away against the swiss opponent, Spono Eagles in the second round of the EHF Cup.
Join the Academy of DKKA!
2018. Oct. 05. #DKKA utánpótlásOur Academy invites girls born in 2004, 2005 and 2006 for a common training and for an open day in the Rudas secondary school.
A close defeat from the tite holder
2018. Sep. 22.Although we did not get a point we managed to play a tough game against Győri Audi ETO KC tonight.
Fradi won at the arena tonight
2018. Sep. 19.For 40 minutes we could keep up with the pace of Ferencváros, but then atowards the end the opponent could score easy goals.
An important win
2018. Sep. 15.We kept the lead that was gained during the first half and won the game in Békéscsaba.
2015-16 EHF Kupagyőztes




