„ACÉL A SZÍV!”
DKKA – VASAS: Nagy csata várható | Ünnepeljünk együtt! |
Szombaton 18 órától játssza a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata az idény utolsó hazai mérkőzését, ahol a VASAS együttese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
A találkozó nem csupán egy búcsú a hazai közönségtől – komoly tét is van a mérkőzésen: egy győzelemmel még mindig van esély a tabellán való előrelépésre.
Bár a bentmaradás már biztosra vehető,a héten is keményen és fegyelmezetten készültek lányaink az utolsó 2 fordulóra. Sajnos a DVSC elleni találkozón újabb sérülteket szereztünk, de bízunk benne, hogy lányaink így is 60 perc kemény játékkal megszerzik a két pontot.
A vendég VASAS gárdája nem lesz könnyű ellenfél, kemény, hajtós mérkőzésre számíthatnak a kilátogatók. A lányok azonban mindent meg fognak tenni a siker érdekében, hiszen a szurkolók támogatása az egész szezonban erőt adott nekik – most pedig itt a lehetőség, hogy közösen zárják le pozitív élményekkel a hazai idényt.
A Dunaújvárosi Sportcsarnok kapui mindenki előtt nyitva állnak – várunk minden szurkolót, családot, barátot és kézilabdabarátot, hogy együtt buzdítsuk a csapatot az utolsó hazai fellépésen! Diákigazolvánnyal a mérkőzés ingyenes!
A mérkőzés után pedig közösen búcsúztassuk el Szalai Babettet és Oguntoye Viktóriát,két kiváló játékosunkat!
Hozz magaddal lelkesedést, hangot és szurkolói szívet – mert most igazán szükség van rá!
Kezdés: 18:00 óra
Helyszín: Dunaújvárosi Sportcsarnok
Hajrá DKKA!
További hírek
DKKA launched a protest after midweek match
2019. Jan. 25.Our team officially complained at the Hungarian Handball Federation concerning a mathch-influencing decision after the match against Mosonmagyaróvári KC.
Painful defeat
2019. Jan. 23.Our team was leadung until the last minutes, but at the end was defeated by a single goal by Mosonmagyaróvár KC.
Close contest but a defeat
2019. Jan. 12.It was a match full with twists and turns, but the visitors could be happier at the end as they won by one goal.
Busy days at DKKA
2019. Jan. 11.Lots of announcements have been made in the new year already. In the following article we will try to sum up the news and changes concerning our team.
Nice victory in a close game
2019. Jan. 06.It was a tough match for the first team of our Academy, but at the end victory and two points are all that matters.
2015-16 EHF Kupagyőztes




